Összefog az otthoni 3D nyomtatási iparág egyik globális piacvezetőjével, a MakerBot vállalattal a Samsung Electronics Europe. Céljuk, hogy 3D nyomtatókkal szereljék fel az európai iskolák osztálytermeit, inspirálva ezzel a jövő termékfejlesztőit.

A Samsung digitális készségek fejlesztésére irányuló programjának részeként a két vállalat 3D nyomtatókkal látja el az iskolákat, a középiskolákat és a múzeumokat, így különböző életkorú gyerekek kapnak lehetőséget a programozásra és az alkotásra.

A tervek szerint az akciót a Samsung 1300 intelligens osztálytermére (Smart School) és 65 digitális akadémiájára (Digital Academies) épülve első körben Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Svédországban indítják el már az idén.

A partnerség célja, hogy a terméktervező és programozó tantárgyak tanulása során rögtön lehetőség legyen 3D nyomtatásra. Így a tanulók a teljes tervezési ciklust kipróbálhatják, ezáltal fejleszthetik ötleteiket és újdonságokat alkothatnak.

A MakerBot lehetővé teszi, hogy a tanárok és a tanulók hozzáférjenek a megoldások és szolgáltatások mindegyikéhez, így már a tanulás során szembenézhetnek a valós munkafolyamat során felmerülő problémákkal.

„Válaszként arra, hogy ijesztően nagy a lemaradás bizonyos készségek terén, továbbá a fiatalok körében a 2013-as adatok szerint magas a munkanélküliség, beálltunk az Európai Bizottság „Nagykoalíció a digitális munkahelyekért” kezdeményezése mögé. Célunkat – hogy 2019-ig 400 000 fiatal szakember találjon munkát Európában – a tervezettnél már 3 évvel korábban el fogjuk érni” – mondta Evelyn Nicola, a Samsung Europe fenntartható fejlődésért és társadalmi szerepvállalásért felelős vezetője.

„A MakerBot vállalattal kötött partnerségünkkel támogatni fogjuk az iránymutató iskolák hálózatát; ezek Európa-szerte a digitális oktatás kiemelkedő központjai, ahol technológiai szaktudást adnak és ösztönzik a termékfejlesztést és a gyártást. Képzeljük el, ahogy egy 9 éves kislány fejében megszületik egy új termék ötlete, máris lehetősége lesz arra, hogy az iskolában ezt ténylegesen megvalósítsa, majd az ötlete kézzelfogható eredményét haza is vigye. A teljes alkotási ciklus, vagyis az ötlettől a digitális terven keresztül a termékig vezető út végigjárása jelenti az oktatás és a kutatás-fejlesztés jövőjét ezen a területen”- tette hozzá.

Európában különösen magas a munkanélküliség aránya a fiatalok körében. Rengetegen úgy kerülnek ki az oktatási rendszerből, hogy nem rendelkeznek digitális tudással, és híján vannak azoknak a – gyakran „soft skills”-nek nevezett – emberi készségeknek is, amelyek a szűken vett szakmai tudáson túl még szükségesek a sikeres munkába álláshoz.

Eközben az oktatási rendszerek próbálnak megfelelni a munkaadók folytonosan változó igényeinek. Sok tanár azzal küzd, hogy nem kap támogatást arra, hogy átálljon az egyre digitalizálódó világban szükséges újfajta oktatási módszerekre. Ezen kihívásokra reagálva a Samsung európai társadalmi szerepvállalási programjait a digitális oktatásra és a munkába állás segítésére fókuszálta.

A Samsung két fő programmal segít a fiataloknak, hogy a digitális készségek elsajátításával új ajtókat nyithassanak saját jövőjük felé: 

Az első program a Smart Classroom, amely új tanulási lehetőségeket teremt a 6–16 éves tanulók számára. 2013 óta több mint 1300 Intelligens osztályterem jött létre Európa 20 országában. A Samsung nemcsak a technológiát biztosítja, hanem oktatási anyagot is kínál, és segítséget nyújt abban, hogy a tanulók és a tanárok is elsajátíthassanak olyan digitális készségeket, mint például a programozás.

A második a Samsung Digital Academy programja a digitális készségek piaci hiányának leküzdését tűzte ki célul. Jelenleg Európa-szerte 65 ilyen Akadémia működik.  Ezekben az oktatási központokban a 16–24 év közötti korosztály férhet hozzá az intelligens technológiához, információ- és kommunikációtechnológiai képzésekhez, valamint a munkába állásra való felkészítést segítő programokhoz, hogy minél könnyebben átléphessenek a tanulásból a munka világába.