A beérkezett támogatási kérelmek számára és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel, 2017. november 30. napjától a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Integrált térségi gyermekprogramok” című (EFOP-1.4.2-16) felhívás felfüggesztésre kerül – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati honlapon.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében áprilisban megjelent felhívás keretösszeg 15 milliárd forint; a forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

A célok:

  • a gyermekeket sújtó nélkülözés mérséklése,
  • az iskolaérett gyerekek arányának növelése, az iskolai hiányzások, valamint a köznevelési intézményekből való lemorzsolódás arányának csökkentése,
  • a gyerekek továbbtanulási mutatóinak javulása,
  • a résztvevők körében az egészségtudatos életmód elterjesztése,
  • a humán szolgáltatások minőségének javítása, valamint indokolt esetben kapacitásbővítése,
  • helyi közösségek kialakítása, önszerveződésük megerősítése,
  • a korábbi hátrányos helyzetű térségek (kedvezményezett járások) integrált gyermekprogramjainak, valamint szakmai, módszertani támogatásának folytatása és bővítése.

Egy projekt 350–500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphat.

Támogatási kérelmet az alábbi járások család-és gyermekjóléti központjainak fenntartói nyújthattak/nyújhatnak be:

  1. Baktalórántházai járás, valamint Apagy Nyírtét, Berkesz Nyírtass, Nyírkarász
  2. Bátonyterenyei járás
  3. Cigándi járás, valamint Felsőberecki és Alsóberecki
  4. Csengeri járás
  5. Edelényi járás
  6. Encsi járás
  7. Fehérgyarmati járás
  8. Gönci járás
  9. Hegyháti járás, valamint Bikal és Oroszló
  10. Hevesi járás
  11. Jánoshalmai járás
  12. Kaposvári járás
  13. Kisteleki járás
  14. Mátészalkai járás
  15. Mezőcsáti járás, valamint Tiszavalk és Tiszabábolna
  16. Nyírbátori járás
  17. Ózdi járás
  18. Putnoki járás
  19. Sarkadi járás
  20. Szerencsi járás, valamint Sóstófalva és Újcsanálos
  21. Szigetvári, valamint Szentdénes
  22. Szikszói járás
  23. Vásárosnaményi járás
  24. Berettyóújfalui járás
  25. Barcsi járás
  26. Kunhegyesi járás
  27. Derecskei járás
  28. Salgótarjáni járás
  29. Sellyei járás
  30. Szécsényi járás
  31. Tiszafüredi járás