2018. május 4. péntek, 16:29
MFB, hitelprogram, kkv
Sikeres tesztidőszakot követően a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) összesen 70 milliárd forint keretösszeggel, MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. elnevezéssel hirdet hitelprogramot elsősorban olyan vállalkozások számára, melyek méretükből, vagy életkorukból eredően a kereskedelmi banki piacról nem juthatnak hitelhez.

A program keretében 1 millió forinttól akár 100 millió forintig igényelhető hitel, széles körű célok mentén. A hitel a programban résztvevő Pénzügyi Vállalkozásoknál igényelhető, melyeket az MFB pályázat útján választ ki.

Az MFB kísérleti jelleggel 2017-ben hirdette meg az MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukciót olyan mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására, melyek a jelenlegi piaci körülmények között valamely oknál fogva (pl. magasabb kockázati profil, alacsonyabb igényelt hitelösszeg) nem, vagy csak kedvezőtlen feltételekkel jutnak forráshoz. A 2018. március 30-án lezárult kezdeményezés nagyon kedvező fogadtatásra talált, a lebonyolításban részt vevő pénzügyi vállalkozások visszajelzései alapján jelentős forrásigény mutatkozik azoknak a vállalkozásoknak a részéről, melyek vállalható kockázatot jelentő finanszírozási igényét a kereskedelmi bankok nem tudják kielégíteni. A sikeres program értékelését követően ezért az MFB a kísérleti programra épülő, új, saját forrású hiteltermék elindításáról döntött.

Az MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. (a továbbiakban: Program) összesen 70 milliárd forint keretösszeggel áll a vállalkozások rendelkezésére. A Program elsődleges célja, hogy a KKV szektorba tartozó, (nem agrár) vállalkozások versenyképességének fenntartását, fejlődésük folyamatosságát kedvezményes kamatozású forrás biztosításával ösztönözze és segítse elő.

Az igényelhető hitelösszeg 1 millió forinttól – a hitelcél és a hitelfelvevő képességeinek függvényében – akár 100 millió forint is terjedhet. A futamidő beruházási hitel (és beruházáshoz kapcsolódó forgóeszközhitel) esetén akár 10 év is lehet, míg önálló forgóeszközhitel esetén 6 év a maximum. A teljes finanszírozás mértéke beruházási hitelnél nem haladhatja meg a nettó bekerülési érték maximum 90 százalékát általános csekély összegű (deminimis) támogatás esetén, illetve 75 százalékát regionális beruházási támogatás esetén. Önálló forgóeszközhitel kizárólag általános csekély összegű (de minimis) támogatási kategóriában igényelhető, az elvárt saját erő a finanszírozott számlák nettó összegének minimum 10 százaléka.

A hitel felhasználható a hatályos európai uniós és magyar környezetvédelmi jogszabályoknak megfelelő, Magyarország területén megvalósuló ingatlan beruházáshoz, vásárláshoz, új vagy használt tárgyi eszköz beszerzéshez, a beruházáshoz kapcsolódó, vagy önálló forgóeszköz finanszírozáshoz (nem rulírozó, illetve immateriális javak beszerzésére (a termékleírásban foglalt feltételek mentén).

A hitelkérelmet kizárólag a Programban résztvevő pénzügyi vállalkozásokhoz lehet benyújtani, melyek listáját az MFB a honlapján (www.mfb.hu) teszi közzé, a pályázat lezárultát követően. (A pénzügyi vállalkozás egyes, nem kizárólag hitelintézeteknek fenntartott pénzügyi szolgáltatások végzésére feljogosított pénzügyi intézmény. A pénzügyi vállalkozásokon hatékonyan finanszíroznak olyan vállalkozásokat, illetve beruházásokat melyek a kereskedelmi hitelintézetek számára kockázatosak, vagy méretükből fakadóan nem hitelezhetőek.)

A Program keretében refinanszírozási kölcsönszerződés és hitelszerződés megkötésére 2019. február 28-ig van lehetőség. A Program keretében hitelfelvevő lehet minden olyan magyar kkv, amely nem agrár besorolású, és megfelel a vonatkozó Termékleírásban foglalt egyéb igénybevételi feltételeknek. A Program termékdokumentációja, feltételrendszere és részletes információi a www.mfb.hu oldalon elérhetőek. (MFB)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja