2019. április 11. csütörtök, 12:23
Többkörös kiválasztás végén 30 ország 174 pályázója közül hét magyar és három skandináv csapat részvételével indul a Design Terminál három hónapos tavaszi mentorprogramja.

Az innovációs ügynökség tájékoztatása szerint a programban a startupok segítséget kapnak üzleti modelljük, termékük, szolgáltatásuk fejlesztéséhez. A nemzetközi mentorstábtól kapott felkészítés mellett, a résztvevők lehetőséget kapnak a Design Terminal nagyvállalati és ágazati partnereivel is együttműködések kialakítására.

A januárban meghirdetett mentorprogramra az Egyesült Államokból, Észtországból, Dániából, Svédországból és az Egyesült Királyságból, valamint Indiából és Kínából is jelentkeztek.

A programba került csapatok környezeti, egészségügyi, oktatási és szervezetfejlesztési szolgáltatásokkal pályáztak.

Hangsúlyozzák, az idei mentorprogram egyik kiemelt célkitűzése a női, kismama és kisgyermekes anyuka vállalkozók támogatása. A csapatokban lévő női vállalkozók, kismamák és kisgyermekes anyukák, akik egyben startup alapítók is, plusz ösztöndíjban részesülnek. Ilyen a kortárs művészek posztereit és egyedi dekorációs termékeket értékesítő webshopot alapító Art Bridge és a természettudományt népszerűsítő Eduit.

A közleményben felidézik, hogy a Design Terminál mentorprogramjában 2017 óta dolgozik együtt elsősorban társadalmi kihívásra innovatív megoldást kínáló, induló vállalkozásokkal. Az elmúlt évek mentoráltjai között szerepelt a kerekesszékesek közlekedését segítő Route4U, az energiatermelő utcaburkolatot fejlesztő Platio és a sürgősségi betegellátást könnyítő GyermekSOS.

(Forrás: MTI, fotó: Design Terminal)

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja