A Főtáv Zrt. az Erzsébet hídon viszi át a távfűtést Budáról Pestre, egy kivételes eljárással pedig alagút is épül a Kossuth Lajos utca alatt.

A Főtáv Zrt. elindította a fővárosi hőgyűrű kiépítését, és megkezdődtek a munkálatok, amelynek eredményeképpen a jövőben zöldebb és olcsóbb energiához juthatnak a fővárosi kerületekben, majd pedig a Belvárosban élők is. Ennek részeként Budapest több pontján is távhővezeték-építés és -bővítés zajlik. Egyik ilyen helyszín a pesti belváros, ahova a Főtáv Zrt. Dél-Budáról az Erzsébet hídon átvezetve teremti meg a távfűtés lehetőségét, először az V. kerület, majd a szomszédos városrészek számára is.

Július 2-án, hétfőn Budán és Pesten, több helyszínen egyszerre kezdődnek a kivitelezési munkálatok. A beruházás első üteme, tehát a forgalomeltereléssel járó időszak a tervek szerint szakaszosan 2018. október 31-ig tart. Az Erzsébet hídon zajló munkálatok a forgalmat nem zavarják majd, mert a vezetékeket a hídszerkezet alatt vezetik végig.

A beruházás során a budai oldalon a Rudas Gyógyfürdő és Döbrentei tér környékén várhatóak majd forgalmi változások, terelések. A pesti oldalon a Március 15. téren, a Szabad sajtó útján és a Kossuth Lajos utca, valamint a Városház utca térségében kell számítani szakaszosan ideiglenes közlekedési korlátozásokra. A forgalmirend-változásokról hamarosan a Budapesti Közlekedési Központ ad részletes tájékoztatást.

Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, illetve a Városház utcánál egy-egy nagy szerelőakna épül, amelyeket egy különleges eljárással készített földalatti közműalagút köt majd össze, így ezen a hosszú szakaszon, a Kossuth Lajos utca belső szakaszán nem kell útburkolatot bontani és forgalmi korlátozást bevezetni. Az ütemezés szerint a teljes kivitelezés – helyreállítással együtt – jövő év április 30-ig befejeződik.

A Főtáv Zrt. a Kéménymentes belváros programmal, az úgynevezett fővárosi távfűtési hőgyűrű részeként bővíti a meglévő vezetékhálózatát. Akárcsak korábban Bécsben, így Budapesten is összekötik a külvárosi részeken található szigetszerű hőkörzeteket, azaz távfűtéses övezeteket. Ezzel a belső pesti kerületekben is bevezethetővé válik a környezetbarát távfűtés.

Felmérések szerint csak Budapesten minden 45 ezer gázfűtésű háztartás távhőre állítása évente megközelítőleg 67 ezer tonna CO2 kibocsátás csökkenését eredményezné. Ezen felül a becslések alapján, éves szinten csaknem 80 tonna egyéb károsanyag kibocsátásának csökkenését eredményezne.