Tradicionális, vagyontalan, páros, értelmiségi, építkező, eszményi – ezek az életút típusok, amelyeket a Groupama Biztosító által megrendelt kutatásban elemeztek. Hosszú Katinka két kategóriába is nyugodtan beleférhet.

Akár a KamaraOnline „A szakértő válaszol” rovatába is írhatta volna Hosszú Katinka azt, amit a Groupama Biztosító kerekasztal-beszélgetésén mondott. A háromszoros olimpiai bajnok úszó arról beszélt, hogy már 19 éves kora óta tudatosan készült a karrierjére. Sport ösztöndíja révén anyagilag is függetleníteni tudta magát a szülői kasszától. Azóta is rövid- és hosszú távon tervez, tudja, hogy mikorra, mit akar elérni.

Tudja azt is, hogy főállásában, a sportban akár 31-32 évesen is „nyugdíjba vonulhat”, ezért esztendők óta készül a civil folytatásra. Két éve céget alapított, húsz alkalmazottal dolgozik, az átlagéletkor 25 év körüli, vagyis fiatalos lendülettel „saját magukat akarják megcsinálni”. Nyilván kevesebb az élet- és munkatapasztalat, de a vállalkozást úgy formálják, ahogy nekik tetszik, s persze úgy, ahogy azt a piaci feltételek diktálják.

A Groupama Biztosító életutakat vizsgáló kutatást rendelt az NRC marketingkutató cégtől, amelynek bemutatására szervezték a beszélgetést. Mint elhangzott, hat tipikus életutat jár be a magyarok többsége – legalábbis a 18-59 éves korosztályban. Ezek közül Katinka az építkező vagy az eszményi csoportba is tartozhat, hiszen pontosan tudja, mit akar, s már most befekteti a pénzét. A vállalkozása mellett gondol arra is, hogy majdan a három gyermek taníttatására is legyen pénz. Ha az Egyesült Államokra esne a választásuk, akár 400 ezer dollárba (több mint 100 millió forintba) is kerülhet egy-egy diploma.

Az eszményi életutat járók vannak a legkevesebben (mindössze 9 százalék), míg a legnépesebb csoport a tradicionálisoké: 28 százalékkal. Előbbibe a legfiatalabbak tartoznak, utóbbiba (e sorok szerzőjével együtt) a legidősebbek. A „vagyontalanok” tábora is népes 21 százalékkal, ők szintén az idősebbek közül kerülnek ki, akik a negyvenes évek közepére tudtak valamennyit megtakarítani, ha tudtak.

Hogy a tradicionálisak (és én) milyen utat jártunk? Javarészt a szülői mintát követtük, a húszas évek elején már megházasodtunk, családot alapítottunk, átlagosan 27 évesen saját ingatlanunk volt (milyen jól jött anno, hogy az önkormányzati lakásokat bagóért meg lehetett vásárolni!), és a harmincas éveink közepén elkezdtük a takarékoskodást a későbbi évekre.

A mai fiatalok azonban már nem a szülők életútját követik, inkább a saját generációjuk tagjai között keresnek követendő modelleket. (Őszintén szólva nem tudom, hogy milyen sikerrel találnak.) Más az elképzelésük a jövőről, a munkáról, mást és másként akarnak, mint amit anyjuktól, apjuktól láttak. Jóval később kötelezik el magukat tartós párkapcsolatban, később vállalnak gyereket (vagy most a csok csábítására gyerekeket), viszont a szüleikhez képest nyolc-tíz évvel korábban kezdenek el félrerakni, és legszívesebben 58 éves korban már nyugdíjba vonulnának. (Nem fognak.)

Szerintem a harminc év alattiaknak feltétlen előnye velünk szemben, hogy látják és olvassák: a jelenlegi nyugdíjrendszerre ők már biztos nem építhetnek, a sokat papolt öngondoskodás számukra megkerülhetetlen feltétel lesz időskoruk minőségi megéléséhez. Ők már tudják, hogy a járulékok húsz-harminc év múlva nem tartják el megfelelő színvonalon a nyugdíjasokat, míg szüleik most verik a fejüket a falba, hogy miért elégedtek meg a minimálbér körüli alapbérekkel.

Állam bácsi jó ideje mondja, hogy mindenki maga készüljön a hatvan feletti időszakra, még alaptörvénybe is foglalták, hogy a gyereknek szükség esetén gondoskodnia kell a szülőkről. A fiataloknak ma ez a lecke, s mivel a pénzügyi alapismeretekkel is sokkal korábban ismerkednek, valamivel előnyösebb a helyzetük a nyugdíj korhatár előtt toporgóknál.

A kutatás eredménye szerint a hosszú távú befektetéseknek azonban még mindig nincs prioritása. A takarékossági listán csupán harmadik helyen van a nyugdíjas évekre spórolás (24 százalék), az első helyen az szerepel, hogy általános célokra teszünk félre (32 százalék), míg a második helyezett a gyerekkel kapcsolatos kiadások fedezésére létrehozott alap (29 százalék). Míg lakásbiztosítása a magyarok 51 százalékának van, addig a nyugdíjbiztosítás 10 százalékkal a sor vége felé kullog. Az utóbbi idők erőteljes állami kampánya miatt ezt 12 százalékkal az állampapírba fektetés is megelőzte.

Szóban egyébként erősebbek vagyunk, mint tettekben. A kutatás ezer megkérdezettjének többsége azt válaszolta, hogy már 23 évesen kellene kezdeni az általános takarékoskodást, és az lenne az ideális, ha 29 éves korunkban célzottan a nyugdíjas évekre tennénk félre. Ehelyett az előbbibe 26, utóbbiba átlagosan 35 évesen vágunk bele. A magyarok többsége nyilván nem is hallott a német szemléletről: ők a jövedelmük 10 százalékát eleve befektetik, és a 90 százalékból gazdálkodnak.

A kutatásnak nem volt célja, mégis nagyon fontos lenne tudni, hogy mi van azokkal, akik örömmel takarékoskodnának, csak épp nincsen mit félrerakni, egyik fizetéstől élnek a másikig – igencsak nehéz körülmények között. Számuk igen magas, mint ahogy rengetegen vannak azok is, akik nem bíznak a különböző megtakarítási formákban – s inkább otthon, a párnacihában őrizgetik a forintot.

A megtakarítási bizalmat is vissza kell szerezni, a szemléleten is formálni szükséges. A fiatalabbaknál ez talán már könnyebben megy. Nekik valószínűleg az sem szenzáció, hogy Hosszú Katinkáéknak nincsen saját házuk, lakásuk, helyette bérelnek. Mert férjével együtt mobilak és ráérnek dönteni. Mert eszményiek és építkezők. Lehet irigykedni!

Szerdahelyi Csaba


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja