A Magyarországon működő közép- és nagyvállalatoknál fontosnak tartják a digitális eszközök használatát, 91 százalékuk jelentős üzleti potenciálként tekint rá, ennek ellenére a cégek alig fele nem rendelkezik digitális stratégiával, ráadásul öt vezetőből csak egy érzi magát ehhez felkészültnek.

A hazai vállalatvezetők 30-30 százaléka technológiai-IT kérdésként, vagy újszerű szemléletmódként értelmezi a digitális átállást – derül ki a Spark Institute at IBS budapesti székhelyű nemzetközi vezetőképző intézet felmérésből, amelyben 117 résztvevő vett részt, 84 százalékuk klasszikus közép- és nagyvállalat vezetője, tulajdonosa, szakterületi üzletágvezetője volt, a többiek startup típusú vállalat élén álló szakember.

A megkérdezettek negyede számára a fogalom egyenlő a digitális kultúraépítéssel, minden hatodik résztvevő pedig módszertanként tekint rá. Ehhez mérten a többség bevétel-növekedést vagy éppen költségcsökkentést vár tőle, harmaduk új szolgáltatások vagy termékek bevezetéséhez látja a digitalizációban a megoldást, fennmaradó részük pedig új piacok meghódításához érez benne lehetőséget.

A digitális szemléletmód ma nélkülözhetetlen

A magyar vezetők nem kérdőjelezik meg a digitalizáció fontosságát, bár egyelőre nem tudatosan terveznek vele (54 százaléknak van digitális stratégiája). Szinte mindenki egyetért azzal az állítással (91 százalék), miszerint az a cég, amelyik nem fektet digitális fejlesztésbe, nagy eséllyel elbukik, továbbá a résztvevők (92 százalékuk) nagyon fontosnak látják, hogy ma egy cég a digitális eszközöket, megoldásokat, szemléletmódot használjon. Döntésükben a kollégáktól érkező igények is közrejátszhat: fele-fele arányban éreznek a válaszadók nyomást cégen belülről, hogy a vállalati működést átalakítsák technológiai eszközök segítségével. Ennek ellenére 23 százalékuk a következő egy évben sem tervez digitális stratégiaalkotást.

A megkérdezettek szignifikáns része (75 százalék) felkészültnek vallja magát a digitalizáció hatására létrejövő változásokra és nyitottsággal néz szembe a kihívásoknak. Többségük (68 százalék) úgy véli, emiatt átstrukturálódnak a munkafolyamatok, és a munkavégzéshez szükséges tudás jellege is változik, ezért ugyanannyi, de más képességű emberekre lesz szüksége a jövő szervezeteinek. Attól sem félnek, hogy pozíciójuk veszélybe kerülne a megváltozott környezetben, sőt legnagyobb részük (73 százalék) egyenesen úgy tekint a digitális átállásra, hogy annak hatására több szakmai lehetőség közül válogathat.

Szakértelem nélkül esélytelen a stratégiai fejlesztés

A future studies intézet a felméréséből kiderül, hogy a hazai cégek digitális transzformációjának három fő gátja van: a házon belüli szakértelem hiánya, a megszokott útról való letérésből eredő félelem (azaz a kis kockázatvállalalási hajlandóság), valamint a vállalati rugalmatlanság. A vizsgálatban résztvevő vezetők közül csak minden ötödik személy állította, hogy magabiztos tudással tudja segíteni a transzformációt. A döntéshozók többsége (42 százalék) úgy érzi, hogy alapvetően tájékozott, ám közel ennyien vannak (39 százalék), akik egyáltalán nem, vagy csak felszínes ismeretekkel rendelkezik a területről.

„Az elmúlt három évben számos nagyvállalat digitális transzformációját segíthettük, és úgy tapasztaljuk, hogy a vezetőknek három területen muszáj fejleszteniük magukat: az első a digitális szemléletmód és kultúra elsajátítása, a második a radikálisan új üzleti logikák lefordítása napi gyakorlatra, ami újfajta módszertanok használatát feltételezi és a harmadik felforgató technológiák mélyebb ismerete” – emelte ki az eredmények közül Frankó-Csuba Dea, a Spark Institute at IBS CEO-ja.

Már megvannak a magyar cégek 2018-as digitalizációs céljai

Mára gyakorlatilag minden vállalat felismerte, hogy szüksége van digitalizációs fejlesztése, és erre a vezetők nyitottak is. Tízből kilenc felelős pozícióban lévő alkalmazott tervezi, hogy egy éven belül képzi magát valamilyen digitalizációval kapcsolatos üzleti vagy technológiai témában. Ennél is többen, összesen 93 százalékuk ismerte el, hogy a cégüknél már elindult valamilyen digitális transzformációs törekvés (a többségnél jellemzően mikro szintű). Emellett azon cégek fele, akik ez idáig nem rendelkeztek digitális stratégiával, tervezik a következő egy évben, hogy kialakítják.

A kutatás felmérte azt is, hogy a vezetők önmagukban mit és hogyan fejlesztenének, amivel szerintük a digitalizációs tudással együtt javítani tudnák a cégük teljesítményét. Az agilis módszertanok elsajátítása, megnyerőbb kommunikációs képesség, a gyors, rugalmas, innovatív és kreatív gondolkodásmód, a kudarctűrés képessége és a piac mélyebb ismerete, valamint az ahhoz szükséges szaknyelvek megtanulása mind a listájukon szerepel.