Ugyan idén 20 százalékkal ugrott meg a nonprofit vállalkozások száma a megelőző évhez képest, a vállalkozási forma elmúlt tíz éve mégsem tekinthető sikertörténetnek.

A nonprofit gazdasági társaság az egyik legfiatalabb gazdasági forma. 2007. július 1. óta lehet ilyen társaságokat létrehozni Magyarországon. Bármely társasági forma alapítható nonprofit gazdasági társaságként: így lehet közöttük betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, vagy részvénytársaság is – írja összeállításában az Opten céginformációs szolgáltató. 

Ezek a cégformák egy sajátos „hibridnek” tekinthetőek, hiszen bevételeiket jellemzően gazdasági tevékenységből szerzik, viszont a keletkező „profit” nem kerülhet szétosztásra a cégtulajdonosok között, hanem azt bizonyos, meghatározott közösségi célok elérésére, közösségi szükségletek kielégítésére használják fel. A nonprofit gazdasági társaság is kérheti a közhasznú minősítés megszerzését, ha az előírt törvényi feltételeknek megfelel.

A nonprofit gazdasági társaságok száma az alapítványokkal és az egyesületekkel szemben nem jelentős. Jelenleg 5261 ilyen vállalkozás működik Magyarországon, amely a 21 ezer alapítvány és a 40 ezer egyesület mellett a nonprofit szervezetek kisebbségét alkotják. A bejegyzésüket létrehozó törvény hatályba lépésének évében 1676 nonprofit gazdasági társaságot alapítottak, és számuk 2015-ig folyamatosan, évről-évre emelkedett, míg a tavalyi évben bekövetkezett enyhe csökkenés után, idén ismét jelentősen megugrott a számuk – mondja Hantos Zoltán, az Opten projektmenedzsere.

Nettó árbevétel tekintetében az indulás évében (2007) 229 milliárd forintról 2012-ig 450 milliárd forintra ugrott a cégek teljesítménye. 2013-ban viszont az előző évhez képest 8 százalékos bevételcsökkenést kellett elszenvedniük. 2014 és 2015-ben pedig folyamatosan csökkent az árbevételük, egészen 384 milliárd forintig. Sajátos jogi helyzetük miatt a nonprofit gazdasági társaságok a nonprofit szervezetek és a nyereségorientált vállalkozások számára kiírt pályázatok többségén egyaránt indulhattak, ennek pozitív hatása azonban nem mutatható ki a pénzügyi adataikból.

Hasonló trendet mutat a cégek alkalmazotti számának vizsgálata. 2008-ban több mint 58 ezer főt foglalkoztattak, ami 2012-ig 105 ezer főre emelkedett, majd a rákövetkező évtől egyenletesen csökkent az alkalmazottak száma. 2015-ben már csak 82 ezer fő létszámot jelentettek le. A veszteséges cégek aránya 2007 és 2011 között 29-ről 35 százalékra nőtt, és utána stabilizálódott az ezt megközelítő értékeken. Cégméret tekintetében a nonprofit gazdasági társaságok túlnyomórészt kis- és középvállalkozási méretben működnek. A nagyvállalatok aránya a vizsgált időszakban 1-3 %százalék között mozgott.  

A hazai nonprofit gazdasági társaságok jövőjét az határozhatja meg, hogy mennyi közfeladatot és közszolgáltatást kíván az állam és az önkormányzatok a jövőben ilyen társasági formában működtetni, illetve ehhez mennyi forrást és pályázati támogatást sikerül becsatornázniuk – nyilatkozza a céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.