Az első félévben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva a tavalyi 21,3 százalékos növekedés után – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatokat kommentáló szakértők szerint az ágazat teljesítménye idén 30 százalék körül bővülhet.

Júniusban az építőipari termelés 20,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A májusihoz mérten 1,7 százalékkal nőtt az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése – jelentette a KSH. Az előző hónaphoz mért növekedés mutatja, hogy a bázishatás miatt lassult az éves növekedés a májusi 26,9 százalékosról.

A féléves adat az építőipar teljesítményének második negyedévi lassulását jelzi az első negyedévi kiugró 54,7 százalékos emelkedés után.

Az épületek építése júniusban 23,5 százalékkal, az egyéb építményeké 16,5 százalékkal nőtt. Az épületeknél az ipari és raktárépületek építése, az egyéb építményeknél pedig az út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést. Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 20,3, az egyéb építmények építésében 15,6, a speciális szaképítésben 23,5 százalékos volt az éves összevetésű növekedés júniusban.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállománya 11,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 31,7 százalékkal nagyobb, az egyéb építményekre vonatkozóké 21,2 százalékkal kisebb volt, mint tavaly június végén. A júniusban kötött új szerződések volumene két hónap csökkenés után ismét emelkedett, bár csak szerény 0,9 százalékkal. A magasépítési munkákra júniusban kötött új szerződések volumene 27,4 százalékkal nőtt, a mélyépítési szerződéseké 12,6 százalékkal csökkent.

A második negyedévben az építőipar termelői árai 10,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévinél 2,2 százalékkal voltak magasabbak. Az épületek építésében 11,8, az egyéb építmények építése területén 8,7, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 10,0 százalékkal nőttek az árak a tavalyi második negyedévhez viszonyítva.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az építőipar a második negyedévben több mint 30 százalékkal bővült, így az ágazat mintegy 1,2 százalékponttal járul hozzá a GDP második negyedévi növekedéséhez.

A második félévben is magas lesz az építőipar teljesítménye, de a növekedés dinamikája csökkeni fog, mert a múlt év második fél évében nagyon magas bázis számokat mértek. A második félévben főként a mélyépítésnél jelentkezik majd a csökkenés, mivel a 2014-2020 közötti időszakban ennek a területnek a fejlesztésére rendelkezésre álló uniós forrásokat a kormány már 2017-2018-ban kihelyezte. Emiatt az év következő részében jelentősen elválik egymástól a magas és a mélyépítés teljesítménye, míg előbbinél tovább bővül a rendelés állomány, az utóbbiaknál visszaesés várható.

Az ÉVOSZ az elmúlt hetekben megkereste az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, ugyanis a kormány által az építőipari cégek technológiai fejlesztésére idén meghirdetett 6 milliárd forintos pályázati keretre 20 milliárd forint értékben nyújtottak be támogatási kérelmet a cégek – közölte az elnök. Az ITM ősszel újabb 3 milliárdot ír majd ki, ebben a felhívásban azonban már a vállalkozások együttműködése kerül előtérbe. A pályázat egyik célja, hogy a tervezők, az építőanyag-gyártók és a kivitelezők álljanak össze és tegyenek kísérletet arra, hogy egy adott műszaki tartalommal rendelkező kiírást a legköltséghatékonyabban valósítsanak meg. Az ÉVOSZ azonban azt kérte az ITM-től, hogy ezzel a 3 milliárd forinttal a 6 milliárd forintos pályázatot egészítse ki, azaz ne változtasson a pályázati kiíráson.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzőjének kommentárja szerint az ágazat év elején mért magas teljesítménye után szemmel láthatóan lassul az építőipari konjunktúra, de továbbra is növekedés tapasztalható. Az elemző szerint az a kérdés, hogy a lassulást mennyiben okozzák átmeneti hatások. Példaként a szakemberhiányt és a 27 százalékra visszaemelkedő áfát említette.

Hozzátette, továbbra is jelentős probléma, hogy bár az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll, a szektorban jelentős a képzetlen munkaerő létszáma.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában megállapította, hogy tovább lassult az építőipar termelésének növekedése júniusban, amely részben a magas bázissal magyarázható, mivel júniusban az időjárás kifejezetten kedvezett az ágazatnak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ágazat továbbra is dinamikusan bővül, így az építőipar a második negyedévben is érdemben hozzájárulhatott a GDP növekedéséhez.

Közölte, az épületek építésénél továbbra is dinamikus növekedést mutatnak az adatok, amely a vállalati beruházásokhoz és a lakásépítésekhez köthető. Ezzel szemben az építményeknél csökken a rendelésállomány, amely feltehetően az uniós források kifutásával magyarázható. Mindezek miatt az építőipar teljesítménye a következő időszakban tovább lassulhat, azonban így is számottevő marad.

(Forrás: MTI)