Idén is megrendezik a Budapesti Értéktőzsde hazai közép- és nagyvállalatok vezetőinek szóló őszi rendezvényét, a BÉT50 konferenciát – mondta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) igazgatója.

Paulovits Márton elmondta: a szeptember 19-ei konferencián a tőzsdei cégek, illetve az idei új belépők mellett a korábbi BÉT50 kiadványokban szereplő cégek tulajdonosai, cégvezetői, hazai kereskedelmi bankok, brókercégek, tanácsadó cégek vezetői és külföldi előadók vesznek részt. Az eseményen vitaindító és panelbeszélgetések is lesznek.

A délutáni előadások során szó lesz a tőzsdére lépés folyamatáról és az fővárosi értéktőzsde ELITE vállalatfejlesztési program nyújtotta lehetőségeiről is.

Hangsúlyozta: a többi hagyományos tőzsdéhez képest a Budapesti Értéktőzsde sokkal erősebben segíti a gazdaságélénkítést, ehhez egyik legfontosabb eszköze a BÉT50 kiadvány. Idén a több mint 400 résztvevő veheti kézbe a frissen elkészült, sorban a negyedik BÉT50 kiadványt, amely inspiráló történeteket mutat be a BÉT50 klubhoz tartozó 200 vállalat sikereiből szemezgetve.

(Forrás: MTI)