Döntött a kormány a Széchenyi Kártya Program egyes konstrukciói támogatásának folytatásáról. A legnagyobb, akár öt százalékpontos kamattámogatás a beruházási, az önerő kiegészítő és a támogatást megelőlegező hitelhez jár.

A kormány a Széchenyi folyószámlahitel keretében a 2017. január 1. és december 31. között megkötött, illetve felülvizsgálat keretében meghosszabbított hitelszerződésekhez 10 millió forint hitelösszegig legfeljebb 365 napra 1 százalékpont kamattámogatást biztosít, és a legfeljebb 50 millió forintos hitelekhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizető kezességvállalás éves díjának 50 százalékáig terjedő támogatást biztosít azzal, hogy a támogatás nem haladhatja meg a kezességi díj vetítési alapjának 0,75 százalékát – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból.

A 2017. január 1. és december 31. között megkötött Széchenyi forgóeszközhitel szerződések teljes összegéhez az adott ügylet futamidejének első három évére (1096 napra) évi 3 százalékpont kamattámogatást, valamint a hitelekhez nyújtott készfizető kezességvállalás díjának 50 százalékáig terjedő támogatást biztosít a kormány az adott ügylet futamidejének első három évére (1096 napra) azzal, hogy a támogatás nem haladhatja meg a kezességi díj vetítési alapjának 0,75 százalékát. 

A 2017. január 1. és december 31. között megkötött Széchenyi beruházási hitel, Széchenyi önerő kiegészítő hitel és Széchenyi támogatást megelőlegező hitel teljes összegéhez, az adott ügylet teljes futamidejére évi 5 százalékpont kamattámogatást, valamint a hitelekhez nyújtott készfizető kezességvállalás díjának 50 százalékáig terjedő támogatást biztosít a kormány azzal, hogy a támogatás nem haladhatja meg a kezességi díj vetítési alapjának 0,75 százalékát. Kezességi díjtámogatás csak közvetlen állami viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezességvállalás díjához kapcsolódhat.

A kamattámogatás és kezességi díjtámogatás tárgyévi és tárgyévet követő éveket terhelő kötelezettségvállalásainak forrása az éves költségvetési törvényekben meghatározott Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat. A nemzeti fejlesztési miniszter 2017-ben a 2018-2027 közötti évekre a célelőirányzat eredeti előirányzatának 300 százalékáig vállalhat kötelezettséget. 

Abban az esetben, ha a célelőirányzat forrásainak lekötöttsége eléri a 75 százalékot, a nemzetgazdasági miniszternek a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával meg kell vizsgálnia a maradványok visszahagyása útján történő forrásbiztosítás lehetőségét, és javaslatot tennie a kormánynak. A nemzeti fejlesztési miniszternek a források 75 százalékának lekötését követő harminc napon belül írásban értesítenie kell erről a nemzetgazdasági minisztert. 

A határozat tartalmazza azt is, hogy a kamattámogatás mértékét olyan módon kell meghatározni, hogy a kamattámogatással csökkentett ügyleti kamat mértéke ne legyen kevesebb, mint 0 százalék. A határozatot a 2017. január 1-jét követően kibocsátott kártyákra és a 2017. január 1-jét követően megkötött hitelszerződésekre is alkalmazni kell. (MTI)