Az első negyedévben 3.661 lakás épült Magyarországon, ami közel 8%-os bővülést jelent egyetlen év alatt.

A növekedést a Családvédelmi Akcióterv keretében kibővített otthonteremtési kedvezmény, a javuló foglalkoztatási és jövedelmi helyzet, az alacsony kamatkörnyezet, az élénkülő hitelezés, valamint a kedvezményes lakásáfa is támogatta – jelentette ki Varga Mihály a KSH lakásépítési adatait értékelve.

A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar gazdaság teljesítménye és a meghozott kormányzati intézkedések megfelelő hátteret adnak az ágazat további növekedésének, így a lakásépítések száma akár 20%-kal is bővülhet ebben az évben.

Január-március között a fővárosban továbbra is kiemelkedő mértékben, másfélszeresére emelkedett az átadott lakások száma, míg a kiadott engedélyek a községekben mutattak dinamikus, 46%-os növekedést. A lakásépítések területi egyenlőtlenségeinek mérséklése és a vidék lakosságmegtartó szerepének erősítése érdekében döntött úgy a kormány, hogy az otthonteremtési támogatást kibővíti a kistelepüléseken élő családok számára, amelynek révén a lakásépítések folytatódó növekedésére számítunk – ismertette Varga Mihály. Mint mondta: az otthonteremtési program eredményességét mutatja, hogy a kormány már több mint 100 ezer család saját lakáshoz jutását támogatta közel 300 milliárd forint értékben.

A lakáspiaci folyamatokat a kormányzati intézkedéseken túl leginkább a bővülő foglalkoztatás és az emelkedő reálbérek támogatták. A pénzügyminiszter ámutatott: az első negyedévben már közel 4,5 millió ember dolgozott hazánkban, amihez a hatéves bérmegállapodás eredményeként csak január-februárban 11,4% átlagos bérnövekedés párosult, miután a minimálbér és a garantált bérminimum idén további 8-8%-kal emelkedett. A családok tehát mára ismét bátrabban vágnak bele saját otthon megteremtésébe, amit a lakáscélú megtakarítások mellett a hitelezés iránti bizalom ismételt növekedése is jelez – ismertette Varga Mihály.

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években megkezdett építkezések jelentős része még befejezés előtt áll, tekintettel a 2015-2018 között kiadott 120 ezer építési engedélyre. Mindezek alapján az elkövetkező negyedévekben a lakásépítések számának további emelkedése várható, hozzájárulva a lakásállomány mennyiségi és minőségi megújulásához.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)