Csaknem 20 milliárd forint tőkeemelést hajtott végre a két paksi atomerőműblokk építésére készülő projekttársaságban a magyar állam – írta a Világgazdaság. A Paks II. Projekttársaság alaptőkéje korábban 16 milliárd forint volt.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint „a 19,7 milliárd forinttal történő tőkeemelés egyrészt a projekttársaság működésének – mint például a személyi ráfordítások és az igénybe vett szolgáltatások – költségeit, másrészt azt a forrást biztosítja, amelyre az új blokk létesítésének előkészítése és engedélyezése során szükség van”. A mostani tőkeemelés 2017. márciusáig, a következő tőkeemelésig fedezi a projekttársaság költségeit és a beruházás előkészítését.

A 2014. január 14-én aláírt magyar-orosz kormányközi szerződés alapján az orosz fél legfeljebb 10 milliárd euró hitelt biztosít 21 éves futamidőre, átlagosan 4,5 százalékos kamattal. Az orosz hitel Brüsszel versenyjogi jóváhagyása után várhatóan még az idén megnyílik – közölte a Miniszterelnökség a lappal. A 2400 megawattosra tervezett Paks II. erőmű a ma működő, együttesen 2000 megawatt teljesítményű négy blokkot váltja majd fel, az építkezés a tervek szerint 2018-ban indul.