A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával akciótervet készít, amely a nemzeti MI stratégia alapját képezheti. Az intézkedéscsomag az adatipar, a technológia- és gazdaságfejlesztés, a technológia használat területeire fókuszálva határozza meg a legfontosabb teendőket.

Ezt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be az MI Koalíció plenáris ülésén 2019. június 21-én, Budapesten. A tárcavezető a 181 tagú szakmai platform képviselői előtt kifejtette, hogy a hat tematikus munkacsoport alatt működő projektcsapatok február óta dolgoznak a kiválasztott projektek megvalósításán. Ezek elemei a tervek szerint őszre elkészülő akciótervben is megjelennek, a beazonosított sarokkövek pedig az MI stratégiába is beilleszthetőek lesznek.

Palkovics László a fő célok között említette a magyar MI technológiák nemzetközi versenyképességének javítását, organikus beépítésüket az üzleti életbe és az állami folyamatokba. A tárcavezető fontos eszközként nevesítette az MI alkalmazási lehetőségeinek vizsgálatát az állami folyamatokban, az ismeretterjesztést, bizalomépítést elsősorban a kis- és középvállalkozások körében, a magyar részvétel bővítését a kapcsolódó uniós pályázatokon. Az innovációs miniszter hozzátette, hogy a további előrehaladást is folyamatos együttműködésben, a közösség tagjai által építve, az MI Koalíció keretei között képzeli el.

Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke az elmúlt időszakban elért eredményeket összegezte. A technológia iránti bizalom erősítésére jött létre a MI sikeres alkalmazási formáit bemutató, egyes megoldások kipróbálását is lehetővé tevő MI a gyakorlatban weboldal. Elsősorban népszerűsítési szándékkal rendezték meg idén májusban Európa első interaktív MI technológiai kiállítását is. „Megkezdtük egy hazai MI Térkép és MI Élménytár összeállítását, ami az itthoni MI-alapú megoldások összegyűjtésére irányul, és feltérképezi a technológiával foglalkozó hazai cégeket” – mondta Jakab Roland. „A munka eredménye egy átfogó adatbázis lesz, amely földrajzi, ágazati és használat szerinti bontásban összegzi a területen tevékenykedő szereplőket.”

„Az akcióterv intézkedései három fő tématerület köré épülnek majd fel: az adatipar strukturálása, a mesterséges intelligencia technológiák fejlesztése és a technológiai bevezetések támogatása. Horizontális szempontból kiemelt témakörök az oktatás, a szabályozás, a nemzetközi kapcsolatok kialakítása és erősítése. A Koalíció tevékenysége segíti az érintett iparágak versenyképesebbé válását, az MI Stratégia pedig irányt mutat a magyar kitörési pontok meghatározásában” – mondta Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője.

(Forrás: ITM Kommunikáció, fotó: Iró Zoltán)