A Varga Pincészet várhatóan 16 millió palack bort értékesít az idén Magyarországon, mintegy másfél millióval többet, mint tavaly.

A pincészet az idén 21 millió kilogramm szőlőt dolgoz fel, 30 százalékkal meghaladva a tavalyi mennyiséget. Ebből közel 2 millió kilogramm saját termésük, mintegy 19 millió kilogrammot pedig dunántúli és észak-magyarországi ültetvényekről vásárolnak – mondta el Varga Péter, a pincészet egyik tulajdonosa. Több mint egy évtizede a Varga Pincészet értékesíti Magyarországon a legtöbb palackos bort, 2016-ban 14,6 millió palackot adtak el.

A borkészítésben folyamatosan nő a kékszőlő aránya, idén meghaladja az 50 százalékot. Ez megfelel a hazai trendnek, hiszen egyre inkább tért hódítanak a rozé borok – tette hozzá. Országszerte 200 hektár szőlőültetvénye van a Varga Pincészetnek, a Badacsony környékén 125 hektáron, Balatonaligán 20 hektáron, az Egri borvidéken 55 hektáron gazdálkodnak.

Varga Péter ismertette: az idei termés mennyiségét tekintve közepes, minőségileg viszont kiemelkedő. A szüret nagyrészt véget ért, tőkén vannak még azonban azok a szőlők, amelyektől a kiugró minőséget, hazai és nemzetközi borversenyek aranyérmeit várják. Ezek az Olaszrizling, a Hárslevelű, a Kéknyelű és a Cabernet Sauvignon. 

Elmondta azt is, hogy idén a 2015-ös Aranymetszés Olaszrizling elnyerte a Vinagora magyarországi nemzetközi borverseny legjobb fajta bora címet, a borok világbajnokságának számító bordeaux-i nemzetközi borversenyen pedig az Irsai Olivér, az Aranymetszés Olaszrizling és a késői szüretelésű Aranymetszés Szürkebarát nyert aranyérmet. 

A Varga Pincészet Kft. 1993-ban alakult, a saját ültetvények termését és felvásárolt szőlőket három telephelyen a Badacsonyi, Egri és Tokaj-hegyaljai borvidéken dolgozza fel. A 186 embert foglalkoztató pincészet 2016-os árbevétele megközelítette a 4,7 milliárd forintot, ami mintegy 100 millió forinttal haladta meg az előző évit. Az adózott eredmény 2016-ban 145 millió forintot, 2015-ben 291 millió forintot ért el. (MTI)