Immár drónnal is keresi a cigarettacsempészeket az adóhivatal. A csempészek ellen más korszerű eszközöket, például hőkamerát, éjjellátó készüléket, képrögzítő eszközöket és hamarosan légpárnás hajót is bevetnek.

Uniós pénzből, húszmillió forintért vásárolt tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pilóta nélküli repülőberendezést, drónt, a legújabb technikát a csempészek ellen állította rendszerbe a szervezet.

– Egy korszerű nyomozóhatóság nem nélkülözheti a korszerű eszközöket – mondta a Magyar Időknek a beszerzés indokáról Sárközi Alexandra alezredes. A NAV bűnügyi szóvivője hozzátette: a drón segítségével a pénzügyi nyomozók úgy figyelhetik meg a bűnözői köröket, hogy azok erről sehogyan sem szereznek tudomást.

A magasból nyomon követhető a tettesek útja, az illegálisan behozott cigaretta tárolási helye és a szállítójárművek közlekedése. – A repülő felvevőkészülék már sikeres rajtaütéshez is hozzásegítette a pénzügyi nyomozókat – jegyezte meg az alezredes.

Nemrégiben ruhára helyezhető és járművekbe szerelhető kamerákat is vásárolt a hivatal. A kisméretű eszközöket elsősorban szintén a cigarettacsempészek után kutató pénzügyőrök használják. Az eszközök rögzítik a hatósági eljárások mozzanatait, ami több szempontból is lényeges lehet.

A felvételek megkönnyíthetik a feltárt jogsértések bizonyítását, hiszen a képkockákból pontosan kiderülhet, hogy az egyenruhások mikor, hol és kiket értek illegális tevékenységen. A felvételek segítségével a NAV-osok magatartásának jogszerűsége is megítélhető.