A teljes, húszmilliárd forintos profitját kifizette osztalékként a magyar Mercedes-üzemet működtető cég. A magyarországi autógyárak jelentős profitot és osztalékot is termelnek a tulajdonosoknak – írja a Világgazdaság.

Mintegy húszmilliárd forintot, 63 810 387 eurót, a teljes adózott eredményét fizette ki osztalékként a tavalyi év után a kecskeméti autógyár, a Mecedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az anyavállalat Daimler AG-nak – olvasható a társaság cégbírósági beszámolójában, amelyet a Világgazdaság közölt hétfői számában.

Ez az összeg forintban számítva a teljes beruházási költség mintegy tíz százaléka, a 2012 tavaszától termelő gyár fejlesztési költsége ugyanis 800 millió euró, a korábbi árfolyamokon számítva körülbelül kettőszázmilliárd forint volt.

A magyarországi Audi is kiegyensúlyozottan gazdálkodott tavaly, aminek eredményeként a cég üzemi eredménye megközelítette a 324 millió eurót, ami 10 százalékos növekedés az előző évihez képest. A cég adózás előtti és adózott eredménye 318,9 millió euró volt. (Tavaly nem volt társaságiadó-fizetései kötelezettsége a társaságnak, míg 2013-ban 1,3 millió euró adót fizetett.)

Az Audi tulajdonosai is „gyarapodtak”, a cég 10 millió euró osztalékot fizetett ki 2014 után, bár még így is jócskán maradt tartaléka, hisz ezt követően is csaknem 309 millió mérleg szerinti eredményt könyvelt el.

A Mercedes és az Audi tulajdonosaival szemben a Suzuki részvényesei nem gazdagodtak a magyarországi gyáron az elmúlt években. Az évente másfél milliárd euró bevételt produkáló, átlagosan évi 150 ezer autót gyártó Magyar Suzuki Zrt. ugyan a 2012-es év kivételével az elmúlt négy évben mindenkor több tízmillió euró üzemi eredményre tett szert. Az adózás előtti eredménye is hasonlóan kedvezően alakult: 2013-ban például több mint 35,6 millió euró, tavaly pedig 19,1 millió euró volt.

A többi autógyárhoz, de leginkább az Audihoz hasonlóan e cég sem fizet tetemes társasági adót, hisz például tavaly 15 ezer, bár egy évvel korábban még 2,1 millió euró volt az adófizetési kötelezettsége. A Suzuki az elmúlt években nem fizetett osztalékot és jelentős adót sem, adózott nyereségét a cégben hagyta.