Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is nagy sikerrel működő projekttermek által közvetített művészeti felfogásról és egy nonprofit kiállítóhelyek menedzselésének műhelytitkairól Hunya Krisztinát, a berlini Zönotéka egyik kurátorát kérdeztük.

– Mi a Zönotéka víziója és missziója?

– A Zönotéka egy nonprofit projektterem Berlinben, nincs szigorú értelemben vett gazdasági, piaci vonatkozása, sem jogi státusza. A projekttermeknek nyugaton – az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában – nagy kultusza van, amely az 1970-es években bontakozott ki. Berlinben is úgy jelentek meg az ilyen művészeti kiállításoknak és előadásoknak otthont adó helyek, hogy azok a művészek, akik mást akartak csinálni, mint az akkoriban megszokott (illetve a hagyományos intézménystruktúrákon kívül rekedtek), önállósították magukat. Elkezdtek például a saját lakásukban kiállításokat vagy akár koncerteket rendezni. A Zönotékának – akárcsak a többi projektteremnek – az a célja, hogy olyan művészeti felfogást jelenítsen meg, amelyet nem a piaci értékesítés, a támogatási pénzek elnyerése vagy a széles közönség igényeinek kielégítése vezérel.

– Mit jelent a hely neve?

– A „zöno”  görög eredetű szó, olyan előtag, amely azt jelzi, hogy valami közösen, együttesen történik, a „téka” pedig (a magyar írásmódot követve) fali polcot jelent, szóval magyarul „közös polc”.

– Ön hogy került erre a „polcra”?

– Művészettörténetet tanultam, az alapképzést az ELTE-n végeztem el. A mesterképzés kiválasztásakor a berlini egyetem mellett döntöttem, mivel kétnyelvűen nőttem fel Bécsben és nemzetközi kortárs művészettel akartam foglalkozni. 2009-ben diplomáztam; a KW Institute for Contemporary Artban voltam gyakornok, amikor elkezdtem foglalkozni a projekttermekkel. Ezekből Berlinben már körülbelül 300 van. Rengeteg művész él itt; a sok más európai fővároshoz képest alacsony bérleti díjak és a liberális szellemű közélet az egész világból vonzza azokat, akik a kreatív állások felé orientálódnak. A projekttermek ma már sokkal elérhetőbbek, mint a kezdeti „underground” változatok, az internet pedig megkönnyíti az információáramlást. Berlinben találkoztam Feles Mátéval, aki a Zönotéka helyiségét bérli. A tér nemcsak kiállítóhely, de műteremházként is működik, ahol művészek és designerek dolgoznak. Máté észrevette, hogy ennek a helynek nagyon nagy kiállítótéri potenciálja van, nem utolsó sorban a piros keretű kirakat miatt. Hozzá csatlakozott Turna Kriszta és Wolfram Beyer, és együtt elkezdtek egy olyan térkialakításon dolgozni, amelyet mobil falak és lámpák segítségével mindig az adott művészi igényeknek megfelelően lehet alakítani. Engem már úgy keresett meg Máté, hogy kész volt a hely, és a program kialakítására kért meg, valamint arra, hogy segítsek beágyazni a helyet a berlini művészeti szcénába. 2014-ben csatlakoztam; azóta bővült a csapat Nora Verával – azóta is együtt alakítjuk ki a programokat.

– Milyen programokat kínálnak?

– Abból indulunk ki, hogy a projekteknek minden esetben az egész kiállítótérre kiterjedő koncepcióval kell rendelkezniük. Ehhez fontos ​​kontextust szolgál, hogy a Zönotéka Berlin egyik leggyorsabban változó negyedében, Neuköllnben található. Rendszeresen új boltok, üzletek nyílnak vagy tűnnek el, ami tükrözi a lakosság szociális összetételének változását is. Mivel kevesen ismerik a Zönotékát, rájátszunk az ismeretlenségünkre: az egyes projektek az egész kiállítótér megjelenését megváltozatják, összezavarva az arra járókat. Szeretünk egyéni kiállításokat rendezni és olyan művészeket meghívni, akik érdekesnek találják a hely adottságait.

Akadt olyan is, aki nálunk rendezte első egyéni kiállítását. Jeewi Lee például nem sokkal a diploma után állított ki a Zönotékában. Pirosan fugázott fehér csempével rakta ki az egész helyet, többek között azért, mert a kirakat egy húsboltra emlékeztette. Ezek után olyan előadókat, társművészeket hívott meg, akiknek segítségével különféle nyomokat hagyott a közönség a fehér padlón. Justin Miles a megnyitóra zöldborsós pirítóst és egy nagyon erős tabasco szószos céklakoktélt készített. Ha az érdeklődők piszkos cipővel jöttek be, az is beépült a projektbe. Így hagytak az emberek nyomokat, amelyekkel tovább lehetett dolgozni. Egy magyar alapítású csoport, a Technologie und das Unheimliche egy fegyverkereskedő cég irodájának belterét rendezte be, pontosabban annak manipulált, úgymond pszeudóváltozatát. Egy konkrét fényképből indultak ki, viszont a fehér irodapultnak lopakodó formát kölcsönöztek, a tapétát pedig az orosz repülők camouflage motívumával díszítették. A járókelők pedig elgondolkodhattak azon, vajon milyen iroda fog ott nyílni.

– Miként lehet finanszírozni egy nonprofit projekttermet?

– Egy ilyen közösségi projektteremben mindenki vállalja a saját költségeit, már csak a többórás ingyen munka miatt is. A bérleti díjat a műtermek és a műhelyek díjából fedezzük, így mentesülünk attól a tehertől, hogy a rezsit és a bérleti díjat hónapról hónapra ki kelljen termelnünk. Ez a feltétel számomra fontos volt ahhoz, hogy belevágjak egy projektterem működtetésébe. Még a jelentős berlini kulturális felhozatal mellett is meg kell gondolni, hogy érdemes-e belekezdeni egy saját hely működtetésébe.

– Mindig az aktuális művészek bérlik?

– Kétféleképpen jönnek létre projektek. Olykor kiadjuk a helyet egy csekély bérleti összegért, de kizárólag olyanoknak, akikkel jó kapcsolatot ápolunk. A BorStore például rendszeresen tart nálunk rendezvényeket, így mi a saját eseményeinken is az ő boraikat kínáljuk. A legtöbb esetben viszont mi kérjük fel a művészeket, és együtt gondoskodunk a pénzügyi háttér megteremtéséről. A bevételeket mindig visszaforgatjuk, hogy az alapköltségeket, új technikai felszerelést, illetve a helyben folytonosan folyó felújítási-átalakítási munkálatokat fedezni tudjuk. Ugyanezt tesszük a megnyitókon eladott italból származó bevétellel is. Előfordul az is – például a csempézésnél – hogy a művészek igényeinek megfelelő anyagköltségek meghaladják a lehetőségeiket, ilyenkor szponzor után nézünk. Nincs megszabott költségvetés, minden projekt egyedi, és mindenki tudja: ha mínusz van, azt vállalnunk kell. Előfordult olyan is, hogy az egyik nálunk kiállító mű vevőre talált. Ilyenkor van egy közvetítői díj, 10–30 százalék, ezt általában a művészek szokták nekünk felajánlani, de itt nincs semmilyen jogi kötelék.

– Foglalkozik mással is a Zönotékán kívül?

– Igen, szabadúszóként dolgozom, különböző művészeti kiállításoknak, intézményeknek, illetve más non-profit projektekben. A Zönotéka mellett mindannyian máshol keresünk pénzt, de ettől csak erősödik a projektterem értéke, hiszen ott azzal foglalkozhatunk, amit szeretünk. Így – még ha olykor nehezen és a hétvégék teljes feláldozásának árán is – fenntartható az egyensúly a Zönotéka és a többi munka között. Teljesen más, ha a Zönotékában a művész kiválasztásától kezdve az első terepszemlén át a megvalósításig minden lépésért felelni kell, és mindezt teljesen a sajátomnak érezhetem, mint ha részmunkát végzek egy mamutprojektben, ahol rendes költségvetéssel és több fős csapatok keretében dolgozom.

– Hogy látja a projekttermek sorsát? Elképzelhető, hogy Magyarországon is több lesz belőlük?

– Magyarországon már régóta jelen van a projekttermek széles palettája. A rendszerváltás előtt az informális szcénába rekedt progresszív művészek is a saját lakásukon találkoztak és mutatták be egymásnak legújabb műveiket. Ebben a közegben olyan műfajok születtek, amelyek az államilag támogatott művészeti keretekbe nem fértek bele. Ugyanakkor számuk a berlini és New York-i példákhoz képest elenyésző; Magyarországon a művészek vállalkozó kedve még mindig csekélyebb.

Ha valaki nem kerül be múzeumba vagy talál kereskedelmi galériát, alig gondolkodik alternatív bemutatkozási lehetőségen – például egy projektterem alapításán. Istvánkó Beával készítettünk egy kutatást, amelyben az 1989 óta napjainkig alakuló helyeket térképeztük fel Budapesten. Egy berlini kezdeményezés adta az ötletet, ahol időben és térben is nyomon követhetők az ilyen terek. Akárcsak Nyugaton, az ilyen kezdeményezések Magyarországon is gyakran rövid életűek. Sokszor közbeszól a pénzhiány, a bérleti feltételek módosulása, illetve a működtetők életvitelének megváltozása. Egy projektterem létrehozásához, működtetéséhez és virágoztatásához egyaránt óriási lelkesedésre van szükség.

Kovács Réka Fruzsina

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja