A befektetéseket vonzó gazdaságpolitika fejlett technológiákat vonzott Magyarországra, de ezekhez hozzáférést kell biztosítani a kis- és közepes magyar vállalkozások számára is – mondta György László.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Portfolio gazdasági magazin szakmai konferenciáján hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek külföldi beruházásai fejlett technológiákat hoztak Magyarországra, így mostanra a high tech aránya a belföldi iparon belül Dánia után a második legmagasabb a világon, megelőzve a térség összes államát.

Az ITM a magyar tulajdonú vállalkozásokat vissza nem térítendő támogatással, beszállítói programmal ösztönzi, hogy az itt meghonosított, fejlettebb termelésbe kapcsolódva javítsanak a hatékonyságukon – tette hozzá.

Véleménye szerint a Magyarországra hozott technológiák működését egy világszintű visszaesés sem érintené jelentősen, köszönhetően a kedvező bér- és termelékenységi viszonyoknak, a költségekhez képest magas hatékonyságnak.

György László úgy látja, 10 éven keresztül is fenntartható az uniós átlagot jelentősen meghaladó gazdasági növekedés, a hitelminősítők hamarosan kedvezőbb besorolást adhatnak Magyarországnak, és a munkaerőpiacon is lehet még munkavállalói létszámot növelő mozgástér. Felmérések szerint – mint mondta – a külföldi fizetésük vásárlóerejének 60 százalékáért már sokan térnének haza külföldről is.

A 2030-ig kitűzött feladatok közül kiemelte többek között a klímasemleges és biztonságos energiatermelést, a hatékony hulladékgazdálkodást, a közlekedési infrastruktúra és a közösségi közlekedés fejlesztését, a foglalkoztatási szerkezet átalakítását az innováció és kutatás-fejlesztés irányába, és a felsőoktatás átalakítását.

Nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva hangsúlyozta, hogy a képzést a versenyhelyzet teszi hatékonnyá, így ezt a szemléletet kell a helyi viszonyokra alkalmazva Magyarországon is meghonosítani. A kutatásokat közelíteni kell az egyetemekhez, az egyetemeket pedig a gazdasághoz, hiszen a technológiai változásokat ma már az utóbbiak kezdeményezik – hangsúlyozta az államtitkár.

(Forrás: MTI/ITM, fotó: Iró Zoltán)