A Design Hét Budapest fesztiválon – a vidéki rendezvényekkel együtt – mintegy 250 program várja az érdeklődőket október 5. és 19. között. Az idei díszvendég Németország.

A 15. alkalommal megrendezett fesztivál idei szlogenje: Missziónk: a design. Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke a díszvendég kiválasztása kapcsán hangsúlyozta: a kreatív ipar szereplőinek pontosan ismerniük kell a hagyományokban rejlő erényeket, és meg kell sejteni a jövő trendjeit is, ebben pedig Németország élen jár.

A Flashback Photo Studióban a Fresch! című kiállításon kortárs német ipari formatervezési tárgyak tekinthetők meg, a Bálna Budapestben pedig a német autóipar és a magyar design kapcsolatáról rendeznek kerekasztal-beszélgetést – ismertette Osvárt Judit, a rendezvény kurátora, aki emellett felhívta a figyelmet a soproni, győri, debreceni, pécsi, veszprémi, illetve a Szentendrei Skanzenben szervezett programokra is.

A rendezvény ideje alatt a Nyitott Stúdiók program keretében az érdeklődők bepillanthatnak a tervezői műhelyekbe, emellett további kiállítások, sztárdesignerek előadásai, termék- és divatbemutatók, kreatívipari iskolabörze, vásár és szakmai workshopok is várják a közönséget.

A Magyar Formatervezési Díj, valamint a Design Management Díj idei legemelkedőbb pályázóinak munkáit ingyenes kiállítás mutatja be október 19-ig a Flashback Photo Studióban. Az elismeréseket csütörtök este adják át.

Németh Edit, a Magyar Formatervezési Díj bírálóbizottságának elnökhelyettese hangsúlyozta: idén négy kategóriában mintegy 200 pályázat érkezett. A diák kategóriában különösen sok friss lendületet hordozó alkotás versenyzett. A 2018-as mezőnyben nagy hangsúlyt kaptak az egészségmegőrzést segítő megoldások, a közlekedési eszközök, valamint a különféle anyagokat ötvöző kézművesség is.

Bauer András, a Design Management Díj bírálóbizottságának elnöke elmondta: az elismeréssel idén is olyan vállalkozásokat és nonprofit szervezeteket díjaztak, amelyek megpróbálják beépíteni a designt, mint koncepciót, filozófiát vagy gyakorlatot saját stratégiájukba.

A rendezvénysorozat védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács. A teljes programkínálat a designhet.hu weboldalon böngészhető.

(Forrás: MTI, fotó: Fresch!)