Kevesebb fiatal költözhet saját lakásba Romániában, ha a kormány fokozatosan kivezeti a piacról a kedvezményes hiteleket nyújtó Első otthon programot.

Egyre több jel utal arra, hogy a szociálliberális kormány meg kívánja szüntetni az Első otthon programot – írja a Krónika.

A program fiatalok ezreinek jelentette az egyetlen esélyt az elmúlt években arra, hogy albérletből saját otthonba költözzenek. A 30 éves futamidejű hitelkonstrukció kedvezményes kamatot biztosított, és 5 százalékos önrészt követelt meg. Ez messze elmaradt a többi jelzáloghitel 20 százalékos szintjétől.

A 2017-es esztendőre előirányzott keret már kimerült, és eltérően az előző évek gyakorlatától, a Tudose-kormány a szeptemberi költségvetés-kiigazításkor nem utalt ki újabb összegeket.

A hiteleket garantáló állami garanciaalap illetékesei jelezték, hogy nem is bővítik már idén a keretet. Alexandru Petrescu, az alap vezérigazgatója arról beszélt, hogy a program „lassít”, vagyis az elkövetkező három év során egyre csökkentik az állami garanciára fordítandó összegeket.