Miután a személyi jövedelemadó csökkentése miatt a romániai települések jelentős összegektől estek el, a kormány most hitelkonstrukciót ajánl fel a számukra.

A privatizációkból befolyt összegekből nyújtana hitelt a Dăncilă-kormány a helyi önkormányzatoknak az alapvető közműszolgáltatások biztosítására – írja a Krónika.

Az erről szóló sürgősségi kormányrendelet-tervezetet már nyilvános vitára bocsátották a fejlesztési minisztérium honlapján.

A javaslat indoklásában rámutatnak: az állami költségvetés és a vissza nem térítendő európai uniós finanszírozások nem fedezik a helyi önkormányzatok valamennyi erőforrás-szükségletét.

Amennyiben a Románia által korábban felvállalt határidőig nem sikerül rendezni a vízszolgáltatással és a hulladékgazdálkodással kapcsolatos hiányosságokat, úgy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat az ország ellen.

A polgármesterek a 2018–2019-es időszakban kölcsönt igényelhetnek a privatizációs alapokból, amelyeket az államkincstár őriz – a hitel összege 500 millió lejig terjedhet.

Az egészségügy terén vidéki orvosi rendelőkre, ügyeleti központra, az oktatás terén iskolák, óvodák, bölcsődék építésére lehet hitelt igényelni.