A Magyar Nemzeti Bank (MNB) március 17-én az Auchan Magyarország Kft. által szervezett fogyasztóvédelmi nap keretében összesen tíz nagyáruházban tájékoztatja a vásárlókat, fogyasztókat a helyszínen a pénzügyi tudatosság és a felelős hitelfelvételről fontosságáról.

A jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának (PFK) munkatársai e hét pénteken 10 és 12 óra között az Auchan budaörsi, csömöri, dunakeszi, óbudai, solymári, soroksári és szigetszentmiklósi áruházaiban várják az érdeklődőket. Az MNB támogatásával működő Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat szakemberei Debrecenben, Szegeden és Szolnokon adnak tájékoztatást a pénzügyi tudatosságról és a gyorskölcsönök jellemzőiről – írja közleményében az MNB.

A kitelepülés alkalmával megismerhetik a vásárlók a PFK munkáját és elérhetőségeit, kérdéseikkel pedig akár ott helyben, személyesen fordulhatnak az MNB és az együttműködő partnerek szakértőihez. A helyszínen elérhető Pénzügyi Navigátor kiadványok hasznos információkkal szolgálnak a tudatos költségvetés-tervezéshez, segítenek kiszámíthatóvá tenni a kiadásokat – ezáltal elkerülni a későbbi fizetési nehézségeket –, a kimondottan e célra készített Pénzügyi Navigátor Extra füzet pedig a gyorskölcsönök jellemzőire és kockázataira hívja fel a figyelmet.

A pénzügyi tudatosság a háztartás várható kiadásainak, illetve rendelkezésre álló bevételeinek számba vételével kezdődik – akár a régi, jól bevált „kockás füzet” vagy az MNB Háztartási költségvetés-számító programja segítségével. Az elsődleges cél, hogy az adott fogyasztó, család kiszámíthatóvá tegye pénzügyeit, átgondolja azt, hogy milyen kifizetésekre és bevételekre számíthat a jövőben.

A rövid, közép és hosszú távú célokat átgondolva, tudatos tervezéssel – szükség esetén pedig akár az elgondolások menet közbeni módosításával – felkészültebben lehet szembenézni a nem várt kiadásokkal is, rendszeres megtakarítással pedig akár egy hitelfelvétel is megelőzhető. Amennyiben a hitelfelvétel mégis elkerülhetetlen, a legelőnyösebb hiteltípus kiválasztása érdekében célszerű a szerződéskötést megelőzően részletesen tájékozódni. Ebben segít az MNB Hitel- és lízingtermék-választó alkalmazása.

A jegybank – a közelgő húsvéti nagybevásárlásokra tekintettel is – idén első ízben indít el személyes, áruházi kommunikációs kampányt a pénzügyi tudatosság erősítése érdekében. Ha a kezdeményezés kedvező visszhangra talál, az MNB megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az együttműködésre nyitott áruházláncok segítségével hogyan bővíthetők a személyes tanácsadások már eddig is bevált formái.