Michelle Obama szerint Hillary Clinton már az első munkanapján készen áll arra, hogy főparancsnok legyen.

A first lady az észak-karolinai Salem-Winstonban kampányolt Hillary Clinton mellett csütörtökön. Nem ez az első alkalom, hogy Barack Obama elnök felesége a demokraták elnökjelöltje mellett állt ki, ám először fordult elő, hogy Clintonnal együtt lépett pódiumra a demokrata párti hívek előtt.

Michelle Obama sok elemében megismételte korábbi kampánybeszédét, amennyiben felidézte, hogy ő is és Clinton is hasonló családi környezetből származik, neveltetésük is hasonló, ezért mindketten jobban megértik az átlag amerikait, mint Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje.

„Ha Hillary Clinton nem nyeri meg a választást, az rajtunk múlik majd, azért, mert nem álltunk mellé, mert nem szavaztunk rá elegen” – fogalmazott a first lady, aki szerint republikánus ellenfelének éppen az a stratégiája, hogy elbátortalanítsa, otthon tartsa a választókat. Michelle Obama szerint Donald Trump azzal, hogy állandóan „elcsalt” választásokat emleget, lényegében azt szeretné elérni, hogy a választók otthon maradjanak.

Michelle Obama kiemelte, hogy Hillary Clinton a legalkalmasabb arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. „Már az első naptól kezdve készen áll majd arra, hogy főparancsnok legyen” – mondta a first lady. Az Egyesült Államokban ugyanis az elnök egyúttal a hadsereg főparancsnoka is.

MTI/Járai Judit, Washington