A szlovák kulturális minisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a közszolgálati rádióról és televízióról szóló törvény módosító javaslatát, amely értelmében 2017. január 1-től 7 euróra emelkedne a televízió és rádió üzemben tartási díja.

A kulturális tárca már április végén jelezte szándékát, hogy az üzemben tartási díj emelése miatt módosítja a Szlovák Rádióról és Televízióról (RTVS) szóló törvényt. A módosításnak 2017. január 1-től kellene hatályba lépnie, a javaslatot június 10-ig lehet véleményezni – írja a hirek.sk.

A háztartásonként 4,64 eurós koncessziós díj 13 éve nem változott. A javaslat szerint 2017. január 1-től a díj 7 euróra emelkedik. 

A kulturális tárca közölte, a lépés célja az, hogy a közszolgálati RTVS még nagyobb mértékben teljesíthesse a feladatát. A tárca szerint az RTVS-nek „az utóbbi években sikerült növelnie kreditjét, amit az emelkedő nézettsége, továbbá a nézők és a hallgatók elégedettsége is bizonyít”, ezért jogosult szokványos módon megoldást találni az RTVS finanszírozására.

Az előterjesztői jelentésből az is kiderül, hogy a módosítás összesen négy változást hozna. Konkrétan a következőket javasolják: az illeték nagyságát, valamint a kivetési ráta meghatározási mechanizmusának módosítását, a fizetési kötelezettség alól felmentettek körének bővítését és a fizetők igazolási kötelezettségének megszüntetését.