2019. május 29. szerda, 12:24
Az üzleti tervhez képest 6 milliárd forinttal kevesebb, 9,3 milliárd forint veszteséggel zárta a 2018-as pénzügyi évet a BKV.

A társaság tájékoztatása szerint ez a tervezettnél magasabb bevételek mellett elsősorban annak köszönhető, hogy a BKV hatékonyan gazdálkodott a rendelkezésére bocsátott forrásokkal, és mind a tárgyi, mind a személyi jellegű ráfordításoknál jelentős megtakarítást ért el a tervezett értékekhez képest.

A veszteség ellenére a BKV folyó működési költségeinek finanszírozása 2018-ban is folyamatosan biztosított volt, így a cég pénzügyi helyzete stabil, a 2015-ös állami adósságkonszolidáció óta nem szorul banki kölcsönre - olvasható a közleményben.

Hozzátették: a veszteség számviteli jellegű, elsősorban annak a következménye, hogy a BKV eszközpótlásának és eszközfelújításainak finanszírozása nem kizárólag az értékcsökkenés okán valósult meg 2018-ban, hanem a kormány és a fővárosi önkormányzat egyéb fejlesztési forrásokat biztosított e célra.

(Forrás: MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja