2019. május 20. hétfő, 09:09
A nemzeti autóbusz stratégia keretében, hat év alatt hatezer buszt cserélnek modern járművekre a közösségi közlekedésben - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter az Ikarus székesfehérvári gyárában tett látogatását követően.

Palkovics László elmondta, hogy több mint nyolcezer autóbusz fut ma Magyarországon, ennek jelentős része, több mint hatezer a közösségi közlekedésben, városokban vagy városközi forgalomban. A következő időszakban szeretnék ezeket az autóbuszokat modern járművekre cserélni. Ezért a kormány intenzív egyeztetéseket folytat a magyar buszgyártókkal, és ezeken kiderült, hogy sem a gyártókapacitás, sem az autóbusz-technológia nem akadálya a hazai igények kielégítésének - tette hozzá.

A miniszter a technológiaváltás nagyon fontos elemének nevezte, hogy a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városokban három év múlva már csak olyan buszokat helyeznének üzembe, amelyek elektromos meghajtásúak, környezetkímélők vagy bizonyos feltételek mellett gázhajtásúak, de semmiképpen sem dízelmotorral hajtottak.

Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport elnöke kiemelte: az Ikarus nagyon jókor érezte meg, hogy komoly technológiaváltás várható a buszgyártásban, s előtérbe kerülnek az elektromos hajtásláncok, mert már most rendelkeznek ilyen autóbusszal. Megemlítette, hogy Kína egyik legnagyobb cégével közösen fejlesztett elektromos járművük egy feltöltéssel 250 kilométer megtételére képes, amely tudomásuk szerint egyedülálló a világon.

A cégvezető elmondta, hogy arról is tárgyalnak a miniszterrel, milyen irányba fejlesszék az elektromos buszukat, illetve tájékoztatja arról, mely fejlesztési feladatokat tudják bevállalni nem csak a saját maguk, hanem más hazai autóbuszgyártók számára is. Jelezte: már most dolgoznak azon, hogy a 250 kilométeres, elektromos hatótávot legalább 800-ra növeljék.

(Forrás: ITM/MTI, fotó: Máthé Zoltán)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja