A szlovák agrártárca élelmiszer-ellenőrei 25 ezer ellenőrzést hajtottak végre az idei év első hat hónapjában. 2.363 esetben találtak hiányosságot, ami az összes eset 9,4 százalékát teszi ki.

„Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet az ellenőrzéseket sokszor a fogyasztók bejelentésére reagálva végzi” – mondta Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter.

Jozef Bíreš, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet igazgatója azt is elmondta, hogy a kiszabott büntetések összege az első félévben több mint 3 millió eurót tesz ki – írja a hirek.sk.

Az ellenőrök szerint a tavalyi évhez hasonlóan most is a gyümölccsel és a zöldséggel volt a legtöbb gond. A legnagyobb hiányosságokat az almánál, paprikánál, paradicsomnál, szőlőnél, káposztánál és a kelkáposztánál tapasztalták.

Néhány helyen veszélyes szalmonellabaktériumot találtak a tojásban és a baromfihúsban is.

Mivel a hazai élelmiszerek népszerűsége folyamatosan nő, sokan épp ezen a téren vezetik félre a fogyasztókat. Az élelmiszer eredetének a vizsgálata több megtévesztést is feltárt. Például lengyel vagy holland répát és petrezselymet, illetve spanyol, olasz vagy török eredetű paradicsomot kínáltak szlovákiaiként.