Az Enterprise Hungary az Innotrade programmal, a CBC Hungaryvel, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelővel és a kínai Invest Shenzhen-nel együttműködésben 2017. november 20-án rendezte meg a Startup Campus Shenzhen elnevezésű eseményt, melyen három magyar startup vállalkozás is bemutatkozott a nemzetközi befektetők, illetve a szakmai zsűri előtt.

A rendezvény nyitó beszédét Andrew Huya, a Shenzhen International Investment & Promotion Association vezető-helyettese tartotta. Beszédében hangsúlyozta a kínai piaci elképesztő méretű növekedését. Őt követte Shan Lou a LeaugerX befektetőcsoport egyik alapítója, valamint Siklós Lili pekingi TéT attasé, szakdiplomata.

A kiutazó startupok betekintést nyertek a kínai, illetve a shenzheni startup innovációs ökoszisztéma lehetőségeibe, valamint megismerték azokat a régió kiemelkedő fókuszait, melyek az állandó innovációs potenciált biztosítják akár a kínai, akár a külföldi startupoknak. 

Az ázsiai régió legnagyobb technológiai eseményének, a China HighTech Fairn-nek a hivatalos programjaként szerveztük meg Startup Campus Shenzhen esemenyt. Az úgynevezett Greater Bay Area a világ legdinamikusabban fejlődő technológiai területe, mely Hong Kong, Shenzen, Guangzhou, Makao, városokat foglalja magába. Ezzel a rendezvénnyel a kétoldalú kapcsolatok megerősítése volt a célunk” - mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.

Az eseményen három olyan magyar startup vállalkozással ismerkedett meg a közönség, illetve a zsűri, akik a kínai piacra lépés lehetőségét keresik; köztük a patológusok munkáját megkönnyítő applikáció, a Vitrolink, a személybiztonsági alkalmazások piacát forradalmasító SoleCall, valamint a Gremon Systems, mely az üvegházak üzem-irányítási, üzemvezetői feladatainak ellátásában nyújt segítséget.

A csapatokat szakmai zsűri értékelte, többek között Romain Aubert, a Shenzhen French Tech Hub vezetője, vagy például Siqi Jiang, a világ egyik vezető tech akcelerátor (Rocket Space ) shenzhen-i programjának vezetője.

A startupok mellett bemutatásra került a Startup Campus Budapest kezdeményezés, illetve a Hiventures tőkeprogramjai is.

A magyar vállalkozások a bemutatkozáson kívül részt vehetettek Kína egyik legnagyobb startup eseményén, a HI-TECH Fair-en. Az ázsiai út alkalmával a kínai konzulátusra is ellátogattak, ezen felül meghívást kaptak a hongkongi Metta  coworking  irodába, és találkozhattak a Nest egyik vezetőjével, a magyar származású Tony Verb-bel. A hongkongi találkozók fényt vetettek a Great Bay Area valódi piaci potenciáljára, valamint a magyar és a kínai induló ökoszisztémák közötti hidak építésére. 


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja