Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke szerint idén 450-500 autóbusz készülhet el a magyarországi gyárakban, a cél az, hogy az éves termelés 2022-re meghaladja az ezret.

Az elnök a Világgazdaságnak az is elmondta, hogy az idei mennyiség megközelítőleg 150-180-nal haladja meg a tavalyit, majd kifejtette, hogy exportra viszont még az 1000 sem lesz elég, ugyanis a magyar buszpark frissítése felszívja ezt a mennyiséget.

Vincze-Pap Sándor megjegyezte, hogy a nyugati országokba gyakorlatilag lehetetlen betörni a protekcionista közbeszerzések miatt, így a magyar buszok a kelet-európai piacokon lehetnek még kelendők.

Jelenleg egy szólóbusz ára 65 millió, egy csuklósé 85 millió forint környékén alakul, így a piac értéke 30-40 milliárd forintra tehető – olvasható a Világgazdaság szerdai cikkében, amelyből az is kiderül, hogy a magyarországi buszos közbeszerzéseket lebonyolító bizottság (NABB) idén 700-800 járműre tervezi tender kiírását, a hazai piac pedig ennek nagyjából a felét képes leszállítani.

(NT)