Több tízezer jelzáloghiteles kaphat tájékoztatót és a jelzáloghiteléhez kötődő zálogjog önálló jelzálogjoggá való átalakításáról szóló nyilatkozatot hitelintézetétől a közeljövőben. Jogszabály-módosítás nyomán technikai változásról van szó, amely nincs hatással a tartozás összegére vagy a törlesztőrészlet mértékére, és az adós számára nem jár semmilyen plusz költséggel.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mintatájékoztatót bocsátott ki a hitelintézeteknek és a gyakran ismételt kérdésekre vonatkozó válaszokat jelentetett meg a fogyasztóvédelmi honlapján a lakossági ügyfelek számára a jelzáloghitelekhez kapcsolódó önálló zálogjog bevezetése kapcsán. A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) módosítása ugyanis október 1-jétől ismét lehetővé teszi, hogy egy jelzáloghitelnél a zálogjog önállóan – azaz azon jelzálog-követelés nélkül, amelyre azt alapították – is forgalomképes legyen, vagyis azt a hitelintézet részben vagy egészben átruházhatja egy másik pénzügyi intézményre, jellemzően jelzálogbankra – hívja fel a figyelmet közleményében az MNB.

A hitelintézetek jelzése szerint a közeljövőben több tízezer jelzáloghiteles – konkrétan a zálogkötelezettek, akik döntő része azonos az adóssal – kaphat tájékoztató levelet és az önálló jelzálogjoggá történő átalakításról szóló banki nyilatkozatot hitelintézetétől. Ezek kiküldésének oka, hogy az önálló zálogjogot nem csak az új hiteleknél lehet alkalmazni, hanem – ha az adott hitelintézet erre vonatkozó írásos nyilatkozatot küld ki az érintett zálogkötelezettnek – a meglévő jelzáloghiteleknél is, az eddigi zálogjogot átalakítva.

A levelek kapcsán a jelzáloghiteleseknek nincs teendőjük, rájuk vonatkozóan technikai változtatásról van szó. Ez nem alakítja át szerződéses feltételeiket, a változás csak a jelzáloghitelüket nyújtó hitelintézet és az őt refinanszírozó jelzálogbank közti kapcsolatban fontos. Ha ugyanis a hitelintézet az ilyen típusú jelzálogjogokat a jelzálogbankra ruházza át, stabilabb, fedezett források útján tudja jelzáloghiteleit refinanszírozni. Az ezekre a forrásokra jellemző alacsonyabb kockázati felár hosszabb távon csökkentheti a lakossági jelzáloghitelek kamatait is.

A Ptk.-módosítás előírja: az önálló zálogjog bevezetése miatt a zálogkötelezettek terhei nem nőhetnek. A jelzáloghitel összege, futamideje nem módosul, az ügyfélnek jelzáloghitelét továbbra is eddigi hitelintézete részére kell törlesztenie, változatlan törlesztőrészlettel. A módosítás az ügyfeleknek nem jár semmilyen költséggel. A törvény tehát védi a zálogkötelezettet és az adóst annak kapcsán is, hogy a hitelszerződésből eredő tartozást semmilyen módon ne lehessen kétszeresen követelni. A hiteltörlesztési kötelezettség így változatlanul kizárólag a hitelszerződés szerinti hitelező pénzügyi intézmény felé áll fenn.

A korábbi jelzálogjog törléséről és e helyett az átalakításos önálló zálogjog (azonos ranghelyű) bejegyzéséről az illetékes földhivatal írásban értesíti a zálogkötelezettet. Noha a korábbi deviza alapú hiteleknél e földhivatali értesítésben a hiteltartozás technikailag még mindig az adott devizanemben szerepel majd, a forintosítás nyomán természetesen már forint jelzáloghitelekről van szó.