2018. február 28-án Budapesten vehetik át díjaikat a Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület (FORE) által 2017. évben meghirdetett „Év fogyasztóvédelmi referense” díj pályázat nyertesei.

A Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület (FORE) az országban dolgozó több mint 2000 fogyasztóvédelmi referens munkájának elismerése és presztízsének növelése céljából 2017-ben meghirdette „Az év fogyasztóvédelmi referense” díj nyilvános pályázatát. A fogyasztóvédelmi referensek a 2018. január 20-ig nyújthatták be pályázataikat, amelyet három fős szakmai zsűri bírált el. Az értékeléskor hangsúlyos volt annak bemutatása, hogy a fogyasztóvédelmi referens a tevékenységével miképpen járult hozzá a vállalkozás fogyasztóvédelmi szemléletének fejlesztéséhez, azaz mennyiben valósította meg a fogyasztóvédelmi törvényben a referensi intézmény létrehozásakor kitűzött célt.

Öt kategóriában lehet nevezni:

  • kereskedelmi,
  • FMCG,
  • közműszolgáltatási,
  • élelmiszer-előállítási,
  • hírközlési-távközlési.

A díjakat 2018. február 28-án a fogyasztóvédelem állami irányításáért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, Keszthelyi Nikoletta adja át a nyerteseknek Budapesten.

A rendezvénnyel kapcsolatos további információk megtekinthetők az egyesület honlapján.