Bajba kerültek az energiaszolgáltatók Szlovákiában az áramfogyasztók romló előfizetői fegyelme miatt. Sokan nem csak az idei év első két hónapjára, de még a tavalyi fogyasztásért sem fizettek.

A szlovák kormány tagjainak többszöri felszólításának eleget tettek, nem fizették be az előleget, és nemcsak az idei év első két hónapjára, de még a tavalyi fogyasztásért sem fizettek. Robert Fico miniszterelnök maga is a fizetés elhalasztására biztatta az ügyfeleket, amikor január elején egyik sajtótájékoztatóján széttépett egy számlát – írja a hirek.sk.

„Mindez nyomást gyakorol a konkurens környezetben vállalkozó szolgáltatók szokásos készpénz-forgalmára” – nyilatkozta Michal Hudec, az Energiaszolgáltatók Társulásának elnöke.

A probléma akkor keletkezett, amikor az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) az energiaszolgáltatókat arra kérte a céget, hogy tartózkodjanak a villanyszámlájukat nem rendező fogyasztók lekapcsolásától.

Hudec szerint a probléma ott van, hogy ugyanakkor a szabályozó nem kérte meg a regionális elosztó állomások üzemeltetőit, hogy a forgalmazási megállapodásokon alapuló keretszerződések alapján függesszék fel az áramszolgáltatási rendszerhez való hozzáférésért való számlázást.

„A szolgáltatótól általában elvárják, hogy a végső felhasználóval elnézők legyenek, és ha szükséges, az üzemeltető társaságokat a saját pénzükből vagy üzemeltetői hitelből fizessék ki. Ugyanakkor az üzemeltetőktől senki sem várja el, hogy függesszék fel a fogyasztókkal szembeni számlázást, illetőleg, hogy átmenetileg kisebb összeget számlázzanak” – magyarázta Hudec.

A társulás arra kéri a gazdasági minisztériumot, hogy foglalkozzon a kérdéssel. „Meg kell szervezni egy találkozót valamennyi, az energiapiacon érintett szubjektum részvételével, a kialakult helyzetre megoldást találni, hogy a költségeket és a kockázatot a regionális elosztó rendszerek üzemeltetői is felvállalják“ – közölte Hudec.