Hivatalosan is megnyílt az ibis Styles Budapest Airport Hotel a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

A hotel Magyarország első, közvetlen terminál összeköttetésű repülőtéri szállodájaként épült meg a Market Építő Zrt. kivitelezésében – írja a Magyar Építők.

A 145 szobás szállodát a WING Zrt. 3,2 milliárd forintból építette, az Orbis Hotel Group, az AccorHotels kelet-európai stratégiai partnere üzemelteti.

Az ötszintes, 5200 négyzetméteres szálloda belső tereit a repülőtér hangulatát idézve és a kor belsőépítészeti trendjeit követve alakította ki az építésztervező Aspectus Architect, Szerdahelyi László és Pesti József építészek közreműködésével.

Palotai Csaba szállodaigazgató az első hónapok tapasztalatai közül kiemelte, hogy a vendégkör elsősorban nyugat-európai országokból, valamint az Egyesült Államok vendégeiből tevődik össze.

„A hotel speciális elhelyezkedésére való tekintettel 04:00-tól reggelit, 6:30-tól este 23:00 óráig pedig meleg ételt kínál a vendégeknek” – mondta Palotai Csaba.

Főként az átlagosnál rövidebb, egynapos tartózkodások és foglalások a jellemzőek. A „walk in”, azaz előzetes foglalás nélkül betérő vendégek száma az átlagosnál magasabb.