2019. június 17. hétfő, 15:37
A budapesti építőiparban ma látható lendület fenntartása miatt szerezte meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége az első Budapesti Építőipari Konferenciát. A tervek szerint évente megrendezik majd a szakmai találkozót.

Nagy Elek, a BKIK elnöke nyitóbeszédében elmondta: „a Fővárosi Önkormányzat és a budapesti vállalkozásokat képviselő BKIK közös érdekeiket felismerve döntöttek úgy még 2011-ben, hogy együttműködnek céljaik megvalósításában. Az együttműködés intenzitása az elmúlt években lazult, most minden erőnkkel azon vagyunk, hogy újra szorosabbra, és hatékonyabbra fűzzük kapcsolatunkat és partnerségünket a fővárossal”. Hozzátette: „egy város vezetésének a minősége megmutatkozik a fejlődésben, és úgy látjuk, Budapest most jó kezekben van”.

Dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes szerint a főváros két szempontból is jó úton jár: végre van egyértelmű fejlesztési terve, és ennek megvalósításához minden eszköz adott is. A Fővárosi Önkormányzatnak jó kapcsolatot kell ápolnia a lakossággal, a kerületekkel, a kormánnyal és a vállalkozókkal is, mert ha ezek a partnerségek jól működnek, akkor a város is jól működik. Budapest stratégiai célja kettős: minél élhetőbb várost szeretnének, amely egyúttal a 15 milliós magyar nemzet fővárosaként is megállja a helyét.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint Budapest méretében és gazdasági teljesítményében méltó párja számos európai metropolisznak. „2018-ban Ciprus után a magyar építőipar érte el a legnagyobb növekedést az EU-ban, de nem feledkezhetünk el a bázisról sem” – figyelmeztetett Koji László. Idén várhatóan a GDP 5, a foglalkoztatás 8 százalékát adja majd az építőipar, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a 102.004, szektorban tevékenykedő vállalkozás zöme 10 fő alatti cég, vagy akár önfoglalkoztató, ami nagy kihívást jelent.

„Budapest részesedése az ország építőiparából 28,6 százalékos. Az egy fővárosi lakosra eső beruházási érték az országos átlag kétszerese, és a Fővárosi Önkormányzat és társaságai a harmadik legfontosabb megrendelői kört jelentik. Épp ezért viszont a munkaerőhiány is a fővárosi építkezéseket sújtja leginkább. Helyben már nincs mozgósítható kapacitás, a vidéki cégek pedig nem szívesen jönnek Budapestre dolgozni az áttekinthetetlen kerületi előírások és a gyenge helyismeret miatt. A kormány, mint a legnagyobb megrendelő 2018-2023 között 7500 milliárd forintnyi beruházást tervez, de az építőipar egy kis időt kér, hogy fel tudja venni az ütemet” – fogalmazott az ÉVOSZ elnöke.

A konferenciáról szóló részletes beszámoló a BKIK.hu oldalon olvasható.

(Fotók: Magyar Építők Hírportál)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja