Az egyiptomi és török turisztikai piac összeomlása után az oroszok ellepték Thaiföldet. Január első két hetében 6,5-szer többen utaztak Phuketre, mint egy évvel korábban.

Bár 12-15 százalékkal visszaesett az orosz idegenforgalom a téli szezonban, Egyiptom és Törökország helyett találtak maguknak más úti célt. (A fenti két országba ideiglenesen megtiltotta Moszkva az utak szervezését.)

Egyiptomban jelenleg alig van orosz turista, és a török szállodákban is 78 százalékkal kevesebben foglaltak szobát a 2014 januári állapotokhoz képest – ezzel Törökország 14 hellyel hátrább került az idegenforgalmi népszerűségi listán.

Ezzel szemben jelentősen nőtt a Thaiföldre utazó oroszok száma, ott Phuket szigete lett a legújabb orosz bázis. A második helyen Bangkok szerepel (plusz 12 százalék), míg Róma a harmadik 9 százalékos forgalmi növekedéssel.

Az első tízben található Tbiliszi, München, Milánó, Minszk, Genf, Kijev és Barcelona. Közülük Kijev kilencedik helyezése figyelemre méltó a feszült orosz-ukrán helyzet miatt. A sikerhez hozzájárulhatott, hogy néhány útvonalon csökkent a repülőjegyek ára. Rómába például 7, Minszkbe pedig 18 százalékkal olcsóbban lehetett repülni, mint 2014 januárjában.