​Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók körében egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások. Míg az előbbiek az egyre súlyosbodó munkaerőhiány mellett hatékony ösztönző eszközként tudnak alkalmazni egy ilyen juttatást, addig a munkavállalók számára a gyorsan dráguló egészségbiztosítási szolgáltatások elérésének gyakran egyetlen módja maradt a céges egészségbiztosítás.

Az Union Biztosító saját statisztikája szerint 2016-ban az egészségbiztosítás keretében igénybe vett szakorvosi ellátások átlagára 17 800 forint volt. Tavaly ez az összeg 19 300 forintra emelkedett, az idei szolgáltatói listaár pedig már átlagosan 23 ezer forintot tesz ki. Az „ellátás” általában nem csak egy szakorvosi vizitet jelent, hanem gyakran társul hozzá valamilyen egyszerű diagnosztika – például labor, ultrahang, röntgen stb. – igénybevétele is.

Ha pedig az egészségügyi szolgáltatást az „utcáról” – azaz nem a biztosítás keretében – szeretnénk igénybe venni, akkor azt látjuk, hogy az orvosi vizitek díja önmagában is eléri a 20-25 ezer forintot. Ez két év alatt közel 30 százalékos díjemelkedést jelent. Egy kisebb szűrőcsomag átlagára ugyanezen idő alatt 40-ről 50 ezer forint körüli összegre emelkedett. Mindennek a hátterében a megnövekedett magánellátási igénybevétel és a legjobb szakemberekért folytatott szolgáltatói versengés egyaránt szerepet játszik.

„Mivel tavalyi felmérésünkben már a lakosság közel hatvan százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy éven belül legalább egy alkalommal igénybe vett magánorvosi szolgáltatást, gyorsan szélesedik azoknak a köre, akiknek fontos, hogy ezt az ellátási csatornát a jövőben is biztosan, kiszámítható módon tudják igénybe venni – magyarázza dr. Zsolnai Gábor, az Union Biztosító vállalati egészség- és személybiztosítási igazgatója. – Ezért úgy látjuk, hogy az egészségbiztosítási piac fejlődése a gyors növekedés ellenére továbbra is a kezdeti szakaszánál jár: a jelenlegi néhány százezer fős ügyfélkör középtávon akár milliós nagyságrendűre is bővülhet.”

Az Union adatai szerint az általa szervezett szakorvosi magánellátások közül leggyakrabban a bőrgyógyászati rendelőket látogatták az ügyfelek. A második legnépszerűbb ellátás a nőgyógyászat volt, ezt követték a különböző laborvizsgálatok, az ortopédia, valamint a gasztroenterológia. Fontos megemlíteni, hogy a szakorvosi rendelések mellett a szűrővizsgálatokon való részvétel is komoly arányt képvisel, egyre jelentősebb mértékben járulva hozzá a kormányzati népegészségügyi célkitűzések teljesítéséhez.

Az Union közelmúltban végzett felmérése szerint, bár jelenleg az alkalmazottak mindössze nyolcada kap egészségbiztosítási juttatást munkáltatójától, 59 százaléknyian tartanák fontosnak, hogy juttatási csomagjukban magasabb színvonalú ellátást nyújtó egészségbiztosítás is szerepeljen. Ma Magyarországon az egészségbiztosítások 95 százalékát vállalatok kötik.

Ennek oka – az adómentességen túl – az is, hogy a csoportos biztosítások díja lényegesen kedvezőbb. Ebben a szegmensben egy várakozás nélküli járóbeteg-ellátást, diagnosztikai- és laborvizsgálatokat, valamint kisebb műtéteket is felölelő csomag betegút szervezéssel és tanácsadással már akár fejenként 5-6 ezer forintos havidíj mellett is elérhető. A felmérés azt is megmutatta, hogy szinte minden megkérdezett (96 százalék) pozitívan fogadná az egészségbiztosítás családra történő kiterjesztésének lehetőségét is, és ezért külön anyagi áldozatot is vállalna.