A General Electric (GE) számára fontos befektetési terület Magyarország, ahol széles körű tevékenységet folytat, és jelentős az innen származó exportja – mondta John G. Rice alelnök.

Magyarország a General Electric beruházásai között élenjár, több mint 1 milliárd dollár fektettek be, és több mint 10 ezer alkalmazottnak adnak munkát – mondta John G. Rice az M1 csatorna keddi műsorában.

A globális növekedésért és az Amerikai Egyesült Államokon kívüli összes üzleti folyamatért felelő alelnök kiemelte: a GE folyamatosan keresi a potenciális növekedési lehetőséget Magyarországon.

John G. Rice – azzal kapcsolatban, hogy a GE szerkezetátalakítási terve keretében Európában 6500 munkavállalót elbocsát el – elmondta: a racionalizálás kevés magyar munkahelyet érint, és annak a néhány embernek is találnak helyet a GE magyarországi 10 ezer munkahelyén belül.

Az alelnöke megerősítette, hogy érdeklődéssel figyelik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos kiírásokat, gőzturbina- és generátortechnológia területén tudnának szállítani, sikeres tender esetén a szállításhoz kapcsolódó tevékenységük jelentős részét Magyarországra telepítenék.

A GE alelnöke szerint a paksi tenderben 1,5 milliárd dollár lehetne a részvételi lehetőségük, a hazai beszállítói arány 40 százalékának jelentős részét tudnák adni.

John G. Rice rámutatott: jelentős tenderezési tapasztal rendelkeznek erőművi területen, az uniós követelményeket teljesíteni tudják.

A GE alelnöke szólt arról is, hogy készülnek a miniszterelnökkel és a kormány tagjaival való tárgyalásra, ahol megerősítik, a GE felelős befektető, és az is marad Magyarországon a jövőben is.

Fotó: Soós Lajos/MTI