2019. február 4. hétfő, 10:48
A pénzügyminiszter a közrádióban jelentette be, hogy a világgazdaság várható lassulása miatt új intézkedéseket terveznek hozni.

Mint arról már korábban többször beszámoltunk, a magyar gazdaság nemzetközi beágyazottsága miatt nálunk is a GDP-bővülés ütemének lassulására lehet számítani. Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott: több szó esik egy lehetséges új gazdasági válságról, mint amennyi ebből a magyar gazdaság teljesítményén látszik. A világgazdasági lendület kezd kicsit visszaesni, és ezeket a hatásokat Magyarország sem tudja kizárni, erre érdemes felkészülni.

A kormány olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét; törekszenek arra, hogy a fejlesztések ne álljanak le, ne törjön meg a fogyasztás lendülete, és a bérek, nyugdíjak megtartsák vásárlóerejüket. Több minisztériumban is folyik tervezés, amely alapján gazdaságvédelmi programot alakíthatnak ki tavasszal - közölte a pénzügyminiszter.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által kiadott elemzői várakozás jóval pesszimistább volt a valódi gazdasági növekedéshez képest, ugyanis míg a 3,5 százalék volt a legkedvezőbb előrejelzés, a tavalyi magyar gazdasági növekedés 4,6-4,7 százalék lesz. A magyar gazdasági növekedést húzó tényezők közül nagy szerepet játszott a lakossági fogyasztás és a beruházások bővülése.

A pénzügyminiszter szavai szerint a jelenleg még inaktívak, a közmunkások és a munkanélküliek, valamint a nők és a nyugdíjasok még nagyobb arányban bevonhatóak a munkaerőpiacra, ennek érdekében a következő hónapokban három-négy célzott intézkedést terveznek.

(SZ, Fotó: Dede Géza)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja