Hiába tiltakoztak a környezetvédők, kedd délelőtt Japánban négy év szünet után újraindították az egyik atomerőmű reaktorát. A kormány folytatja az energiaprogramot.

A legszigorúbb biztonsági szabályok betartásával Japánban kedd délelőtt, helyi idő szerint 10 óra 30 perckor újraindították a Sendai atomerőmű egyes reaktorát. Japánban a 2011-es fukusimai szökőár és földrengés utáni nukleáris katasztrófa miatt bezárták az ország valamennyi (25) reaktorát.

Abe Sinzó miniszterelnök azonban végig amellett állt ki, hogy Japánnak szüksége van a nukleáris energiára (mint a világ egyik legtisztább energiájára), ezért fokozatosan ismét üzembe kell állítani az atomerőműveket. A mostani reaktor újraindítást 100 millió dolláros biztonsági program végrehajtása előzte meg.

Japánban 2010-ben az energia 12 százalékát adták nukleáris erőművek, ez tavaly gyakorlatilag 0 százalékra esett vissza. A keddi hírre az erőműtől ezer kilométerre fekvő Tokióban környezetvédők tüntettek.