A vezetékes távközlési szolgáltatások közül a legtöbben más internetszolgáltatók csomagjaira kíváncsiak, s csaknem mindenkit az érdekel elsősorban, milyen a letöltési sebesség.

A televíziós szolgáltatásformák közül a kábeltévék iránt a legnagyobb az igény, az érdeklődők 41 százaléka sorolta első helyre ezt a műsorszolgáltatási típust – derül ki a Netrisk.hu távközlési szolgáltatási oldalán, a Telenet.hu-n a közelmúltban végzett felmérésből. A mintegy hétezer válaszból az is kiolvasható, hogy a szolgáltatások közül a leggyakrabban az internet- és tévészolgáltatók díjait hasonlítanák össze az ügyfelek, amire bőven van is lehetőségük: a tízezer fő feletti településeken átlagosan hét tévé-, és tizenhárom internetszolgáltató közül választhatnak az érintettek.

Az ügyfelek alternatív távközlési ajánlatokra leginkább a fix internetszolgáltatások körében kíváncsiak, 86 százalékuk ismerné meg szívesen a lehetőségeit más szolgáltatóknál. Mindez azzal van összefüggésben, hogy sávszélesség és díj tekintetében ennél a szolgáltatásfajtánál jelentős a szórás, és a technológiai fejlesztések is itt okozzák a leggyorsabb változásokat – magyarázza Takács Roland, a Netrisk.hu üzletág-igazgatója. A vezetékes internetszolgáltatások kiválasztása során a letöltési sebességen (97 százalék) kívül fontos szempont, hogy a szolgáltatáshoz ingyenes wifi-modem is tartozzon (82 százalék).

Szintén magas, 80 százalékos az érdeklődés a televíziós szolgáltatáscsomagok alternatív ajánlatai iránt. Ebben egyaránt szerepe van annak, hogy az utóbbi időben jelentős változások voltak az elérhető csatornák kínálatában, és ennek nyomán számos szolgáltató változtatta meg a kínált műsorcsomagok összetételét, illetve díjait is. E szegmens jelentőségét támasztja alá az a tény is, hogy több mint 3,5 millió hazai háztartásban található valamilyen televíziós előfizetés, emellett a Nielsen Közönségmérés adatai szerint a hazai népességben 2016-ban egy főre átlagosan 5 óra tévénézési idő jut, az 50 év felettiek körében ez az érték a 6 és fél órát is meghaladja.

A televíziós szolgáltatások körében továbbra is a kábeltévék iránt a legnagyobb az érdeklődés (41 százalék), ugyanakkor egyre nagyobb az igény az internet alapú (IPTV) szolgáltatás (19 százalék) iránt is. A műholdon keresztül elérhető tévészolgáltatásokat az ügyfelek 17 százaléka preferálja.Mivel ma már a háztartások 83 százaléka rendelkezik digitális vétellel, ami számos hozzáadott szolgáltatást is lehetővé tesz, a tévészolgáltatás kiválasztása során ezek a szempontok is egyre nagyobb szerepet játszanak. A válaszadók negyven százaléka tartja fontosnak a rögzíthető/visszanézhető műsorok lehetőségét. Az olyan kiegészítő lehetőségek, mint az online filmtéka (25 százalék), vagy a mobil eszközökön is nézhető adás (28 százalék) iránt ugyanakkor egyelőre nem tapasztalható kiemelkedő mértékű érdeklődés.