Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a munkavállalók pénteken 8 és 10 óra között a Metro Kereskedelmi Kft. kelet-pesti áruházában, a beosztott dolgozók 90 százaléka beszüntette a munkát.

Kassai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke az MTI-nek elmondta, a sztrájkra azért került sor, mert a munkavállalók elutasítják a munkáltató ajánlatát a bérezési rendszer átalakítására.

A dolgozók a többi között azt követelik, hogy minden munkakörben emeljék meg bruttó 210 ezer forintra a teljes munkaidőben dolgozók alapbérét, ezt az összeget vegyék figyelembe a tizenharmadik és a tizennegyedik havi béreknél is. A követelések között szerepel az is, hogy az alapbéremelést vezessék át a bértáblán, továbbá a cég ismerje el a fizetésekben a dolgozók munkában eltöltött éveit.

A szakszervezet elnöke elmondta, várják a munkaadó újabb ajánlatát, ennek hiányában további lépések megtételét tartják szükségesnek.

Az Álláshely rovat támogatója: Delego Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja