Szlovákia azt várja, hogy az Európai Bizottság kimondja: milyen intézkedéseket kíván tenni a termékek kettős mércéjével kapcsolatban – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő.

Hatalmas siker Szlovákia számára, hogy az élelmiszerek kettős mércéjével kapcsolatos kérdést sikerült a nemzetközi intézmények asztalára tenni – mondta Gabriela Matečná mezőgazdasági miniszter.

Néhány multinacionális szervezet már változtat hozzáállásán – megváltoztatja a csomagolást, illetőleg azonos recept szerint készíti termékeit – írja a hirek.sk.

„Célunk, hogy az ügyben az európai szinten érdekelt személyeket meghívjuk Pozsonyba. Várjuk az ügyben érdekelt biztosokat, a multinacionális gyártók és fogyasztói társulások képviselőit, beleértve a szlovákiai vendégeket is” – világított rá a közelgő, „Azonos minőségű termékek” csúcstalálkozó lényegére.

A kelet-európai országok készek európai szintű polgári kezdeményezéseket indítani, az ehhez szükséges egymillió aláírást „játszva” össze lehet szedni – vélekedett Robet Fico. „Azt akarjuk, hogy a multinacionális cégek az alapvető minőségi mutatókat az Európai Unió teljes területén szavatolják. Nem engedjük, hogy bizonyos tagországok piacán ugyanazon az áron és márkanév alatt alacsonyabb minőségű termékek jelenjenek meg”.