A gazdasági válság kirobbanásával párhuzamosan emelkedett a munkanélküli fiatalok száma Európában. Hogyan kezeli a problémát az EU, és mit javasol az Európai Parlament?

A gazdasági válság a fiatalokat érintette a legrosszabbul. Az EU-ban a 15–24 év közöttiek körében a munkanélküliségi ráta a 2008. évi 15 százalékról 2013 elejére 24 százalékra ugrott, élen Görögországgal (60 százalék), Spanyolországgal (56,2 százalék), Horvátországgal (49,8 százalék), Olaszországgal (44,1 százalék) és Portugáliával (40,7 százalék).

Uniós programok a fiatalok foglalkoztatásáért

A tagállamok a probléma kezelése érdekében hozták létre 2013-ban az ifjúsági garancia programot, amelyben elkötelezték magukat, hogy biztosítják: „a fiataloknak a munkahelyük elvesztését vagy a formális tanulás befejezését követő négy hónapos időszakon belül színvonalas állásajánlatot kell kapniuk, illetve további oktatásban, tanulószerződéses gyakorlati képzésben vagy gyakornoki képzésben kell részesülniük”.

Azért, hogy ezek a vállalások a gyakorlatban is megvalósulhassanak és megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkezzenek, az EU létrehozta az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezést. Ez 20 országban (köztük Magyarországon is) azokban a régiókban nyújt támogatást a fiatalok számára, ahol az ifjúsági munkanélküliség 2012-ben meghaladta a 25 százalékot.

Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés kizárólag a munkanélküli, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalokat segíti. Forrásai jellemzően a következő lehetőségek megteremtését finanszírozzák: tanulószerződéses gyakorlati képzés, szakmai gyakorlat, szakképesítést nyújtó képzés vagy munkalehetőség.

Az ifjúsági garancia programok megvalósítását segíti a Tanulószerződéses Gyakorlati Képzés Európai Szövetsége is.

Fiatalkori munkanélküliség: a legfrissebb adatok

Habár már látszanak a program első eredményei, még mindig nagy a probléma és nagy az eltérés az egyes tagállamok között: a fiatalok körében mért munkanélküliségi ráta 16,2 százalék volt 2017 novemberében az EU-ban. Magyarországon a 2017. októberi adatok szerint 10,5 százalék. Az arány Görögországban a legmagasabb (40 százalék körüli) és a Cseh Köztársaságban a legalacsonyabb (5 százalék).

Az Európai Parlament javaslatai

A képviselők január 18-án saját kezdeményezésű jelentést fogadtak el, amelyben hangsúlyozták az ifjúsági foglalkoztatási kezdemény szerepét a munkahelyteremtésben, és a szakpolitikai reformok tekintetében, de kiemelték, hogy az eredmények kiértékelése és a fejlesztések pontos nyomon követése még nem megfelelő minőségű.

A parlament szerint emellett javítani kell a fiatalok számára elérhető oktatás és képzések minőségén, és jobban ki kell építeni a partneri kapcsolatokat az üzleti szférával a program keretében.

Romana Tomc (néppárti, szlovén) jelentéstevő szerint „kulcsfontosságú, hogy a tagállamok hatékony nemzeti szintű intézkedésekkel járuljanak hozzá a közös munkához”.

Ez idáig 1,6 millió fiatal vett részt az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésben és 16 millió az ifjúsági garancia programban az Európai Bizottság adatai szerint – olvasható az Európai Parlament közleményében.