A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) sikeres kárpátaljai működését jól mutatja, hogy helyi képviseletei révén mintegy 500 kárpátaljai vállalkozással alakított ki napi szintű együttműködést, amelynek köszönhetően eddig több mint 1,1 milliárd forint értékű konkrét exportlehetőséghez jutottak partnerei.

Az anyaországi és kárpátaljai magyar cégek közötti együttműködés multiszektorális jellegű, hiszen számos partnerkapcsolat jött létre a többi között a mezőgazdaság, élelmiszer-, gép-, építő- és fafeldolgozó ipar, valamint a vízügy területén - mondta Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója Makkosjánosiban, ahol, Kárpát-medencei körútjának ötödik állomásán, konferencia keretében értékelte az ukrajnai megyében elért eredményeket.

Az MNKH kiemelten kezeli az anyaországi és kárpátaljai magyar vállalkozások közötti gazdasági és üzleti együttműködés kialakítását, dinamizálását, aminek jegyében az MNKH két külképviseletet nyitott a régióban, Beregszászon és Ungváron. Ezek az irodák mára mintegy 500 kárpátaljai vállalkozással alakítottak ki napi szintű együttműködést, valamint 1,1 milliárd forint értékű exportügylet létrejöttében játszottak tevékeny szerepet, ami közel 20 százaléka az MNKH közreműködésével az elmúlt két és fél évben létrejött ügyletek 5,2 milliárd forintnyi összértékéne.

Ukrajna fontos célpiaca a magyar vállalkozásoknak, mivel több szektorban is jelentős exportsikereket érhetnek el. Mindemellett az ukrán piac kiváló ugródeszkát jelenthet a magyar cégek számára, mert kaput nyithat számos keleti ország felé is - tette hozzá.

A tanácskozás előtt Oláh Zsanett Beregszászon felkereste és megtekintette Ukrajna egyik vezető minőségi bortermelői gazdaságát, a Chizay Borgazdaságot. A vállalat munkatársai bemutatták azt a modern technológián alapuló, anyaországi cég által gyártott gázkivonó berendezést, amelyet az MNKH közreműködésével szerzett be és telepített borgazdaság. A Chizay magyarországi borászok szakmai támogatásával kezdte meg és folytatja a több nemzetközi versenyen számos arany- és ezüstérmet nyert minőségi borok előállítását. (MTI)

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja