Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel az adóhivatal pénzügyi nyomozói. A feltételezett tettesek 50 milliárd forintos kárt próbáltak okozni.

Sűrű hónapokon vannak túl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói. A hatóság emberei az elmúlt fél év minden hónapjában átlagosan ötszáz pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel – írja a Magyar Idők. A felderített több mint háromezer bűntett feltételezett elkövetői nagyjából 50 milliárd forint kárt okozhattak jogsértő tetteikkel.

A hatósági munka mutatóiról Tállai András, a NAV vezetője számolt be a lapnak. A hatóság által biztonságba helyezett vagyon értéke – ideértve a lefoglalással, zár alá vétellel és önkéntes megtérítéssel garantált összegeket – az első fél évben meghaladta a 30 milliárd forintot.

A százalékos mutató a korábbiakban ennél jóval kisebb volt: egy időben tíz százalék alatt mozgott a ráta, majd az utóbbi években előbb húsz-, majd harminc százalékra kúszott fel. A pénzügyi nyomozók által feltárt bűncselekmények meghatározó részében költségvetési csalás gyanúja miatt indul eljárás.