A pénzügyi autonómiához vezető fontos lépésnek tartják a romániai megyék, illetve települések elöljárói, hogy a kormány tervei szerint 2018 januárjától a jövedelemadóból befolyó teljes összeg helyben maradna.

A román kormány tervei szerint 2018. január 1-től minden, a jelenleg 16 százalékos jövedelemadóból befolyó összeg helyben maradna – írja a Krónika.

Az illetékesek üdvözlik a kabinet elképzelését, elmondásuk szerint az intézkedés nyomán tetemes pluszpénzre tennének szert az önkormányzatok, amelyeknek minden többletjövedelem jól jön, hiszen „sorban állnak” azok a beruházások, amelyeket jelenleg pályázatokból próbálnak megvalósítani, vagy amelyek forráshiány miatt porosodnak.

Legtöbben ugyanakkor szkeptikusak, nem kívánnak a kilátásba helyezett pluszbevétellel számolni, amíg a kormány elő nem áll a konkrét stratégiával, törvénytervezettel. A jövedelemadó helyben tartására vonatkozó tervekről Sevil Shhaideh régiófejlesztési miniszter, kormányfőhelyettes számolt be nemrég Marosvásárhelyen.

A jövedelemadót jelenleg négyfelé osztják: 30 százalékot kap a kormány, 41,75 százalékát visszaosztják azoknak az önkormányzatoknak, ahonnan begyűjtötték, 11,25 százalékot kap a megyei tanács, a maradék 18,5 százalék pedig egy külön alapba kerül, amelyből a vidéki és városi önkormányzatok, valamint a megyei tanácsok költségvetésének egyensúlyban tartása érdekében támogatást biztosítanak.

A pénzügyminisztérium 2016-ra érvényes kimutatása szerint országos szinten 27,8 milliárd lej folyt be a jövedelemadókból, ebből 9,5 milliárdot tartottak Bukarestben.

Hihetetlen, de üdvözlendő döntésnek tartja Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, ha a kormány valóban így dönt. Az elöljáró úgy véli: ez még akkor is előrelépést jelent, ha a kormány ezzel párhuzamosan újabb feladatköröket ró az önkormányzatokra, vagy csökkenti az egyéb forrásból biztosított támogatásukat.

„Már évek óta mondjuk, hogy ne tologassuk a pénzeket Bukarestbe, majd onnan vissza, hanem minél többet hagyjunk helyben” – mondta Antal Árpád.