Miközben a mezőgazdaságilag hasznosított terület lényegében nem változott 2003 és 2013 között, a gazdaságok száma több mint 27 százalékkal csökkent az Európai Unióban.

2013-ban az EU-ban 10,841 millió gazdaság működött, 27,5 százalékkal kevesebb, mint 10 évvel korábban – jelentette csütörtökön az Eurostat. A hasznosított terület nagysága ugyanezen idő alatt lényegében nem változott, a 2013-as 174,6 millió hektáros összterület 0,1 százalékkal haladja meg 2003-ast.

Az átlag uniós gazdaság 2013-ban 16,1 hektáron működött, 2003-ban még „csak” 11,7 hektáron.

A hasznosított mezőgazdasági terület Franciaországban és Spanyolországban a legnagyobb, a teljes uniós terület a terület közel 30 százaléka ebben a két országban található (15,9, illetve 13,4 százalék). A legtöbb „farm” ugyanakkor Romániában van: keleti szomszédunkban 3,63 millió gazdaság működik (átlagosan 3,6 hektáron), vagyis az unió minden harmadik gazdasága romániai.

A gazdaságok méretét tekintve Csehország vezet, ahol 2013-ban az átlagos farm-méret 133 hektár volt. Ezen a listán a második az Egyesült Királyság (93,6 hektár), a harmadik Szlovákia (80,7 hektár).

Magyarországon 2013-ban 491 ezer gazdaság működött, 36,5 százalékkal kevesebb, mint 10 évvel korábban. Az átlagos hasznosított terület 9,5 hektár volt, ami jelentős növekedés a 2003. évi 5,6 hektárhoz képest.

A gazdálkodók közel egyharmada (31,1 százalék) 65 éves vagy annál idősebb volt 2013-ban, arányuk Portugáliában meghaladta az 50 százalékot is. A 35 évesnél fiatalabb gazdák aránya uniós szinten 6 százalék, a tagországok közül ennek a korcsoportnak a súlya Lengyelországban a legnagyobb (2,1 százalék).

Magyarországon (a 2013-as adatok szerint) a gazdálkodók 6,1 százaléka fiatalabb 35 évnél, a 35–44 éves korosztályba esik a gazdák 14,9 százaléka, 45–54 éves 19,4, 55–64 éves 29,2, 65 évnél idősebb 30,3 százalékuk.