A Facebook új szolgáltatásával a látássérültek számára értelmezhetővé válnak az oldalra feltöltött képek.

Az internetet egyre inkább a vizuális tartalmak uralják, becslések szerint napi 1,8 milliárd képet töltenek fel olyan közösségi média felületekre, mint a Twitter, az Instagramra vagy a Facebook. A látássérült embereknek azonban a szoftverek nem képesek leírni, mi látható a fotón, így kirekesztettnek érezhetik magukat.

A Facebook a napokban mutatta be azt a szolgáltatását, amely a látássérült felhasználóknak dekódolja a képeket. A program mesterséges intelligencia (AI) révén dekódolja a képeken látható tárgyakat, melyeket alternatív szöveggé alakít át, így el tudják olvasni, mi látható a képernyőn.

A program jelenleg 80 tárgyat és tevékenységet képes felismerni, de minél több képet töltenek fel a jövőben, annál pontosabban működik majd. Az új technológia az iOS felhasználók számára külföldön már elérhető.

A fejlesztést végző mérnök, Matt King maga is látássérült, a programmal kapcsolatban elmondta, hogy nagyon korai szakaszban járnak, de céljuk, hogy minden ember részt tudjon venni a kommunikációban.

„Amikor akadálymentesítésről beszélünk, az magába foglalja a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítést is. A fizikai általában egyértelműbb például a mozgássérültek esetében és a látássérültek számára kialakított úttest burkolatoknál. Az infokommunikációs akadálymentesítést azonban nem csak a weboldalakra értjük, hanem a mobiltelefonos alkalmazásokra is – mondta el Torma Zsolt, iOS és OS X szakértő. – A látássérültek sok mindenre használják az okostelefont (SMS-ek küldésére és fogadására, telefonhívások kezdeményezésére és fogadására, bankjegyek felismerésére stb.), a sokrétű lehetőségek pedig megkönnyítik a mindennapi életet. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében azért is dolgozunk, hogy minél több mobilalkalmazás és weboldal akadálymentes legyen.”

Hazai jó példa
A Díjnet rendszer létrehozott egy külön látássérültek számára optimalizált oldalt, illetve a normál oldala és mobilapplikációja is akadálymentesített. Ez azért jó kezdeményezés, mert a vakok és gyengénlátok egyszerűen és gyorsan be tudják fizetni közüzemi számláikat, illetve információhoz juthatnak, hogy mit tartalmaz pontosan a számla.

A mobilalkalmazások akadálymentesítése egy új terület, nemrég kezdtek el vele foglalkozni. Azonban az a tapasztalat, hogy Magyarországon is egyre több weboldal lesz akadálymentes. „A Facebook eddig is akadálymentes volt a látássérültek számára. Ez a fejlesztés annyival több, hogy megmondja, mi van a képen, nem csupán azt, hogy ez egy fotó. Még egy kezdetleges technológia, ami a magyar felhasználók számára nem elérhető, de ha több nyelvre is megcsinálják, akkor hamarosan nálunk is elérhető lesz” – tette hozzá Torma Zsolt.

A Facebook szeretné, ha a program képes lenne az arcfelismerésre is, azonban adatvédelmi okokra hivatkozva vannak ellenzői a fejlesztésnek. Matt King elmondta, hogy a látássérült embereknek is egyenlő hozzáférést kell biztosítani az interneten közzétett tartalmakhoz. A látó ember tudja, ki van a fotón, így ezt a vak emberek számára is szeretnék lehetővé tenni.

Többet szeretne tudni az online marketing világáról? Kövesse online marketing blogunkat!