Egyre több egyéni vállalkozótól, kis- és középvállalkozástól, valamint társadalmi szervezettől érkezik jelzés a Gazdasági Versenyhivatalhoz számlalevélnek tűnő szerződéses – jellemzően cégnév telefonkönyvben történő szerepeltetésére vonatkozó – ajánlattal összefüggésben.

A GVH több versenyfelügyeleti eljárásban is vizsgált számlának tűnő ajánlatokat, és állapított meg jogsértést, illetve sújtotta bírsággal az érintett vállalkozásokat. A címzett ugyanis olyan vállalkozástól kapott levelet, amellyel nem állt szerződéses viszonyban. A részére küldött küldeményben számla, vagy számlára megtévesztően hasonlító dokumentum volt, és így a címzett azt gondolhatta, hogy egy már teljesített szolgáltatás ellenértékét kell meg- fizetnie.

A feladó csak apró betűs, nehezen olvasható mellékletekben adott tájékoztatást a telefonkönyvi megjelenésre vonatkozó ajánlatról. A GVH nagyobb fokú tudatosságot vár el a vállalkozásoktól, a társadalmi szervezetektől, illetve az üzletfelektől, mint a laikus fogyasztóktól, ám az üzletfelek is félrevezethetők.

A GVH az ilyen gyakorlatból származó megtévesztések elkerülése érdekében hangsúlyozza az üzletfelek tudatosságának fontosságát, és javasolja, hogy a vállalkozás képviselője:

• fizetés előtt olvassa el a „számla” vagy ”díjbekérő” tájékoztatásait;

• ne hagyja figyelmen kívül az apró betűs tájékoztatást;

• gondolja végig, hogy valóban megrendelte-e a szolgáltatást;

• keresse elő a szolgáltatásra vonatkozó esetleges szerződését, és vesse össze a „számla” tartalmát a szerződéssel;

•fontolja meg, hogy szeretné-e cége nevét szerepeltetni egy online vagy egy nyomtatott telefonkönyvben, illetve egyéb adatbázisban;

• bármilyen bizonytalanság esetén keresse meg a „számla” kibocsátóját, kérjen írásbeli tájékoztatást.